Megvannak a Kaszás Attila-díj jelöltjei

Infostart / MTI
2019. június 25. 13:23
Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze, Orosz Ákos, a Vígszínház társulatának tagja, továbbá Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott - közölte Zalán János, az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy az elismerés odaítélésének egyik kritériumaként - a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett - az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók.

Az idén tizenkettedik alkalommal átadandó díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

Kucsera Tamás Gergely, a díj lebonyolítását támogató MMA főtitkára bejelentette, hogy az MMA ebben az évben is megrendezi az országos előadóművészeti konferenciát, találkozót szerveznek a magyar színházi világnak, és úgy tervezik, hogy az esemény az idén augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban, az országos színházi évadnyitón valósul meg, és ez alkalommal adják át gálaműsor keretében a Kaszás Attila-díjat is.

Mint elhangzott,

az elismerés átadását mindig nagy összefogás kíséri.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban alapította az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület. Olyan díjat szerettek volna létrehozni, amelyről a szakma szavazata dönt. A díjat a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával. A szakmai szavazatokat a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.

A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma az idén másodszor bruttó 400 ezer forinttal járul hozzá a Kaszás Attila-díj átadásához.

Pokorni Zoltán kiemelte: a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is a szakma megbecsülését jelenti.

A magyar nyelvű színházak saját társulatuk tagját javasolhatták az elismerésre. A szavazás első fordulójában mintegy 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. A jelöltek közül a közönség voksai döntenek a díjazott személyéről.

Mint elhangzott, a jelöltekre keddtől augusztus 25-én éjfélig lehet szavazni Kaszás Attila-díj megújult honlapján, a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba és Nagy Csongor Zsolt vehette át.