eur:
394.39
usd:
369.42
bux:
65721.73
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Térey János író, költő, drámaíró a közmédia költészet napi Versmaraton című rendezvényén a Magyar Rádió Márványtermében 2017. április 11-én. A hetedik alkalommal megrendezett eseményen 67 magyar költő 12 órán át olvas fel verseiből és beszélget a művekről.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Kedden vesznek végső búcsút Térey Jánostól

Június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Térey János költő, író, műfordítótól Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Jelenkor Kiadó.

A József Attila-díjas alkotótól barátai és kollégái nevében Csaplár Vilmos és Spiró György író búcsúzik, majd Nagygéci Kovács József és Kovács Gergely református lelkészek hirdetnek igét a ravatalnál és a sírnál.

A tragikus hirtelenséggel, 48 éves korában, június 3-án elhunyt Térey János családjának kérése, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, s mindazt, amit koszorúra költenének, ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának a 11773078-07641639-es számlaszámra.

Térey Jánost a Jelenkor Kiadó saját halottjának tekinti.

Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Érettségijét követően a budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanult, 1996-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar szakos oklevelet. 1997-ben és 1998-ban a Cosmopolitan magazin olvasószerkesztőjeként dolgozott, 1998 óta szabadfoglalkozású író volt.

Elsősorban költőként vált ismertté, első versei 1990-ben jelentek. Pályáján kiemelkedik az 1991-es Szétszóratás, a 2000-ben megjelent Drezda februárban című verseskötet, valamint a 2006-os Ulta című kötet. A kötött versformák mellett érdeklődést mutatott a hosszabb elbeszélő jellegű művek iránt, s ennek eredményeként született meg a Paulus című verses regénye (2001), amely több elismerésben részesült (Palládium-, Tiszatáj- és Füst Milán-díj), majd A Niebelung-lakópark című drámatetralógiája, amelyből Mundruczó Kornél rendezett felolvasószínházi előadást. Az első rész, a Rajnapark megkapta az évad legjobb magyar drámájának díját. A harmadik részt, a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör mutatta be 2004-ben a budavári Sziklakórházban, az előadásból film is készült.

Nemcsak elővette és alkalmazta a klasszikus formákat, hanem a verses regény kiterjedt hagyományát elevenítette fel és folytatta. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is.

Az epikus műfajok mellett első komolyabb, színpadhoz kapcsolódó munkája Puskin Borisz Godunov című drámájának új fordítása volt. Drámaíróként Asztalizene (2008), Jeremiás avagy az isten hidege (2009), Protokoll (2010) című színműveit sikerrel játszották, a többi közt a Katona József Színházban, a Radnóti Színházban és a Nemzeti Színházban. Az Asztalizene, valamint Jeremiás avagy Isten hidege elnyerte az évad legjobb magyar drámája díjat. Kazamaták című színpadi műve (2006), amely az 1956-os eseményeket új szemszögből mutatta be, Papp Andrással közös munkája.

Harcos Bálint költővel közösen írta Mundruczó Kornél filmje, a Johanna operalibrettóját. A 2006-ban megjelent TéreyULTRA című partitúrában 12 Térey-verset zenésítettek meg fiatal magyar zeneszerzők. 2007-ben KaltWasserKult címmel megjelentek válogatott versei német nyelven, a következő évben a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd című kötete francia nyelven. 2018-ban ő volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója. Egyik legutóbbi munkája, a Káli holtak című regény tavaly jelent meg.

Írásait angol, német, cseh, bolgár, horvát, olasz, mongol, héber és cigány nyelvekre fordították, több felolvasáson járt Európában és a tengerentúl.

Munkásságát több jelentős díjjal jutalmazták: Déry Tibor-jutalomban (1995), Móricz Zsigmond-ösztöndíjban (1995), a Magyar Rádió Petőfi-díjában (1996), József Attila-díjban (2001), a Tiszatáj díjában (2002), Füst Milán-díjban (2002), Örkény István-ösztöndíjban (2003) részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2006-ban, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2010-ben vehette át.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×