Nyitókép: Pro

Szvoren Edina: te csinálod a világot, ez a motiváció

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2019. május 19. 11:25
Szvoren Edina Verseim című novelláskötete kapta idén a Libri Irodalmi Díjat. Az írónő az infoRádióban elmondta, nem az érdekli, amit már tud, hanem az az izgalmas, amit töredékek alapján fel tud építeni.

"Egy nagyjából azonos időszakban, akár szándékom ellenére is, hasonló dolgok foglalkoztatnak - mondta Szvoren Edina - aki kilenc másik jelölt írót és kötetét megelőzve érdemelte ki az elismerést -, amikor arról kérdezte az InfoRádió, hogyan álltak össze a rövid írások egy könyvvé. - Ha én úgy érzem, hogy írtam két hasonló írást, akkor szeretek nagy levegőt venni, és lendületet remélni, nyerni valamiből, hogy egy picit mást csináljak. Ennek ellenére az azonos időben írott művekről számomra is ki szokott derülni, hogy valami közös van bennük."

A díjnyertes írónő úgy véli, minden alkotásának - hiszen a racionalitásnak és az érzelmeknek is - a forrása az agy. "Az agyra úgy gondolok, mint minden mentális működésünk lakhelye, intézője. Minden benne van, ami spontán, ami leküzdhetetlen, ami racionális, ami reflektív" - mondta Szvoren Edina.

Beszélt az alkotási folyamatáról is: "Amikor elkezdek írni, nem tudatosan válaszok formát, nem látom előre a dolgokat. Ami engem előrelök, az a bizonytalanság" - mondta, és hozzátette, amit biztosan tud, abban már nem nagyon talál érdekeset. Ám az, hogy az írásaiban eljut valahová, nem jelenti azt, hogy valamit már nagyon tud. Szerinte az írásnak nem ez a célja, és nem ez az eredménye.

"A hajtóerő az, hogy valami nem értett, töredékes, és az az izgalmas, hogy kirakom. Van valami játékszerű az írásban, az az izgalmas, hogy rakom az építőkockákat. Ha odahozzák a teljesen kirakott várat, az kit érdekel? Te csinálod a világot, valószínűleg ez az írói motiváció. A csinálás. Fennkölt lenne azt mondani, hogy én most az elesettekről és a megszomorítottakról írok, és egyébként igen, de nem azért, hogy róluk írjak, hanem azért, hogy írjak" - mondta a Libri Irodalmi Díj 2019-es nyertese.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Libri Irodalmi Díj - Szvoren Edina
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást