Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kulka János újabb nagy dobásra készül

Infostart
2019. május 2. 10:36
Újabb darabbal jelzi Kulka János, nem vonul vissza a színészi munkától.

A három éve sztrókon átesett színész a Trojka társulat legújabb, kísérleti darabjában egyszerre két szerepet is megformál majd a színpadon. Kulka játszott már a társulattal a Cseresznyéskert című Csehov-dráma feldolgozásában.

Soós Attila rendező a Blikknek elmondta, Kulka nagyon izgatott, hogy újra dolgozhat. A darabot Sipos Vera szerezte, a címe: Silence Book – fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak.

"Folynak a próbák, és János nagy élvezettel vetette bele magát a dologba. Egyszerre két karaktert is játszik majd, egy nagypapát és egy négyéves kisgyereket" – mondta a rendező.

Kulka János idén – hosszú idő után – két kis színdarabban is játszott. Igaz, ezekben nem sok vagy szinte semennyi szövege nem volt. Afáziája miatt ugyanis a beszéd nehezebben megy neki, a Cseresznyéskertben azonban látszólag könnyen beszélt, különösebb erőltetés nélkül, tökéletes időzítéssel hangoztak el a kultikus mondatok.