Nyitókép: MTI/Bugány János

Könyvet írtak az első magyar szamurájról

Infostart
2019. február 26. 07:30
Furkó Kálmán körül már nem ez volt az első könyvírási kísérlet, de az első sikeres.

Könyvet írtak Furkó Kálmánról Az első szamuráj címmel. A 8. danos kiokusin karate mester, nyugalmazott honvéd ezredes életét, pályáját feldolgozó könyv szerzője L. Murányi László a Szoljon.hu portálnak elmondta, tartott az írástól, mert Furkó Kálmán nehéz ember hírében áll.

"Ez nyilván így is lehet, hiszen azt, amit elért a pályáján, jelentős részben a makacsságának, az öntörvényűségének, keménységének köszönheti" - mondta el. Hozzátette, még írás közben is benne volt a félsz, hogy abba kell hagynia az egészet, hisz korábban már nem akárkik fogtak neki a könyvírásnak Furkóról: Garamvölgyi László egykori rendőrségi szóvivő és Kalmár Árpád, a karateszövetség általános alelnöke, utóbbi korábbi Furkó-tanítvány;

a munkát azért kellett abbahagyni, mert Furkó túl pozitívnak értékelte az írást magáról.

Az öthónapos munka végén a szerző átküldte az írást Furkó Kálmánnak, aki csak két módosítást kért az egész kéziratban. Úgy véli, jól összeszedték a róla szóló információkat, ami igen nagy elismerés a részéről.

A karatés világot azonban felkavarta a könyv, az ismert előzmények után 44 ezer emberhez már annak is eljutott a híre, hogy a könyv születőben van, a japán szavak magyar írásmódja miatt pedig a sportágbeliek felhorgadtak - a sportújságíró-szakmát a szerző szerint viszont hidegen hagyta.