Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Nagy sikerek helyszínére térhet vissza Koltai Róbert

Infostart
2019. február 20. 14:28
A Jászai Mari-díjas színművésszel, rendezővel már zajlanak a tárgyalások.

Koltai Róbert már tárgyal a Csiky Gergely Színház vezetésével, de még nem dőlt el, hogy újra játszik-e Kaposváron. A tervek szerint vendégszereplőként, egy komédiában térne vissza - írja a Sonline.hu.

A művész a Somogy megyei hírportálnak elmondta, hogy a kaposvári Roxínházban már többször fellépett, most pedig a Batang felé című darab miatt érkezett a teátrumba, hétfőn lesz a premier, A mű egy demenciába lassan elmerülő idős férfi és fiatal ápolójának történetét meséli el.

Koltai Róbert kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint két évtizedet töltött el a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán. Mint mondta a város egy ideig mindig nyitva volt előtte, aztán bezárultak a kapuk, most azonban várhatóan újra felállhat a Csiky Gergely Színház színpadára, erről már zajlanak a tárgyalások.

Az elfoglaltságai és az életkora nem teszi lehetővé, hogy újból leszerződjön, de egy-egy szerepre szívesen visszajön - tette hozzá Koltai Róbert, aki azt is elmondta, hogy a jövő évi visszatérés egy komédia lenne, a darabból már amerikai film is készült.