Nyitókép: Bonhams aukciósház

Egy vagyont adtak a Gould-kéziratok "Szent Gráljáért"

Infostart
2018. december 7. 05:45
Glenn Gould 1981-ben rögzítette Bach Goldberg variációk című művének ikonikus lemezfelvételét. Most kalapács alá került az ekkor használt, jegyzeteivel ellátott kotta.

Százezer dollárért (28,5 millió forint) kelt el az 1982-ben elhunyt világhírű kanadai zongoraművész, Glenn Gould (1932-82) kéziratával ellátott Bach Goldeberg variációk című művének kottája a Bonhams aukciósház könyv-és kézirat árverésén New Yorkban.

Ez volt az első Gould-kézirat, amelyet árverésre bocsátottak. A kottát a kanadai zongoraművész nagyon részletes megjegyzésekkel látta el, amikor a mű 1981-es ikonikus lemezfelvételét készítette. A lemezért 1983-ban posztumusz Grammy-díjat kapott.

Az aukciósház közlése szerint a vásárló nem kívánta felfedni kilétét. A kotta eladásának egy feltétele volt, az új tulajdonosnak hozzá kellett járulnia ahhoz, hogy nagyfelbontásban szkenneljék a kottát a Glenn Gould Archívum és Könyvtár és a Kanadai Levéltár számára, ahol Gould hagyatékát őrzik.

A Bonhams a Gould-kéziratok Szent Gráljának nevezte a kottát, és értékét 100-150 ezer dollárra becsülte.