Félbeszakadt a U2 berlini koncertje, mert elment Bono hangja - videóval

Infostart
2018. szeptember 2. 10:31
Csak pár számot tudott elénekelni, utána félbe kellett szakítani a koncertet.

A BBC azt írta, hogy Bono néhány szám után szakította meg a koncertet: "Nem folytathatjuk. Ez így nem jó nektek." - mondta a közönségnek, miután elment a hangja és nem tudott énekelni. Először úgy tűnt, csak szünet lesz, de aztán kiderült, hogy elmarad a koncert. Az együttes közleménye szerint Bono jó formában volt a szóban forgó második berlini koncert előtt, de pár dal után egyszerűen elvesztette a hangját. Néhány rajongó szerint Bono úgy vélte, a füstgépek miatt történt az eset.

A pénteki és szombati koncerttel nyitotta a U2 az Experience + Innocence turné európai körútját.

A legendás ír zenekar pótlást ígért egy későbbi időpontban - egyelőre az orvosi szakvéleményt várják. Bono hangsúlyozta: nagyon sajnálja a dolgot, és szerinte nem olyan nagy a probléma.