Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Friss hírek Törőcsik Mari állapotáról

Infostart
2018. augusztus 20. 10:38
A Nemzet Színésze csendesen, teljes nyugalomban, a világtól elvonulva gyógyul velemi házában.

„Megvagyok, csak ezt tudom ismételni. Van, amikor egészen frissnek érzem magam, de a nagy meleg és a frontok is meg tudnak viselni. Nemrég esett, most pedig ragyog a nap,

ezek az időváltozások és frontok nagyon nem jók. Ezt leszámítva csak-csak megvagyok. Élvezem a csendet és a békességet”

– mondta a Blikknek a 82 éves színész.

Törőcsik Mari állapota nem engedi, hogy hosszabb ideig elhagyja otthonát, pedig vendégnek hívták a nemsokára kezdődő Savaria karneválra is.

„Nemrég hívott Jordán Tamás, mesélt a Savaria karneválra készülő darabokról, sőt az is megemlítette, hogy ha tudok, menjek el megnézni. Sajnos ehhez még gyenge vagyok, de talán majd legközelebb. A lelkesedésem még megvan, de nem minden áron akarok színpadhoz jutni” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy már csak nagyon nehezen tud olvasni, szeme egyre gyengébb, így leginkább a tévé segítségével tud szórakozni.

Törőcsik még 2016-ban került kórházba, majd közel egy év kezelés után hazaengedték a szombathelyi kórház belgyógyászati osztályáról. A színésznő azóta velemi otthonában gyógyul és pihen.