Nyitókép: MTI/EPA/Jeff Kowalsky

Meghalt Aretha Franklin

Infostart
2018. augusztus 16. 16:08
76 éves korában meghalt Aretha Franklin amerikai énekesnő.

A soul királynőjének halálát hasnyálmirigyrák okozta, a daganatot 2010-ben diagnosztizálták nála.

"Az élet egyik legsötétebb pillanatában nem találjuk a megfelelő szavakat, amely leírhatná szívünk fájdalmát. Családunk matriarcháját és szikláját veszítettük el" - fogalmaztak rokonai a közleményben.

Hozzáfűzték, a családot mélyen megérintette a közeli barátoktól és a világ minden táján élő támogatóktól, rajongóktól érkező szeretetáradat. "Köszönet az együttérzésért és az imákért.

Megéreztük az Aretha iránti szereteteteket és megnyugvással tölt el minket, hogy tudjuk, öröksége fennmarad"

- írta a család.

Aretha Franklin temetéséről később intézkednek, az ezzel kapcsolatos bejelentés a következő napokban várható.

Az énekesnő az utóbbi években kezdett betegeskedni, 2017-ben jelentette be, hogy visszavonul a turnézástól.

Franklin már tinédzser évei végére professzionális előadó és képzett zongorista volt, húszas évei közepén szupersztárként ünnepelték, és kétség sem férhet hozzá, hogy kora legnagyszerűbb populáris énekese volt. Mezzoszoprán hangja több oktávban szólalt meg. Prédikátor lányaként támadt fel benne a gospel iránti szenvedély. Kifinomult és különleges ízléssel adta elő számait, s bátran öntötte felszabadító dalokba saját fajdalmait is.

Sok száz felvétele készült, és fél évszázad alatt több tucatnyi dala szerepelt a toplistákon, köztük 20 első helyen végzett az r'n'b toplistán.

A hírnevét számos olyan dal alapozta meg, amelyek a hatvanas évek végén kerültek a toplisták élére, mint a You Make Me Feel Like A Natural Woman, a Chain of Fools vagy a Respect.

Felvételei sok millió példányban keltek el, a zeneipar nem győzte eléggé elismerni tehetségét. 18 Grammy-díjat nyert és 1987-ben az első nő lett, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába.

Énekes kollégái meghajoltak kiválósága előtt, a politikai és polgári vezetők egyenrangú partnernek tekintették.

Martin Luther King is a barátja volt, 2011-ben énekelt is a polgárjogi vezetőnek szentelt megemlékezésen. Fellépett Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter amerikai elnökök beiktatási ünnepségén, és Rosa Parks polgári jogi harcos temetésén.

Clinton a National Medal of Arts kitüntetést adományozta Franklinnak. George W. Bush pedig 2005-ben a legmagasabb rangú amerikai polgári elismeréssel, a Szabadság Elnöki Éremmel tüntette ki.

Gyermekkorától küzdött a sztárság és magánélet problémáival. Menedzseréhez, Ted White-hoz ment hozzá, házasságuk 1961-től 1969-ig tartott. Sokan vélik úgy, hogy személyes életének válsága ihlette a Sweet Sweet Baby, Since You've Been Gone, a Think és az Ain't No Way című dalok előadását.

Aretha Franklinnek 16 éves korára már két fia született, és később még kettő, egész életében küzdött a súlyával, családi gondokkal és pénzügyi nehézségekkel. Legismertebb producere, Jerry Wexler így is becézte: "titokzatos bánatok hölgye". 1978-ban hozzáment a színész Glynn Turmanhoz Los Angelesben, de amikor apját egy rablótámadásban meglőtték, hazatért Detroitba és 1984-ben bekövetkezett haláláig vele maradt. Abban az évben el is vált Turmantól.

Bár Detroitban nőtt fel és Smokey Robinson gyermekkori barátja volt, sohasem készített felvételt a Motown Records lemezcégnél.

Aretha Louise Franklin 1942-ben született Memphisben. Apja, C.L. Franklin tiszteletes előbb Buffalóba, majd Detroitba költözött a családjával. Szülei házassága azonban tönkrement, ezért anyja visszatért Buffalóba. C.L. Franklin a maga korában a legjelentősebb baptista tiszteletesek közé tartozott. Több tucatnyi albumra vették fel szentbeszédeit és zenéit. Olyan gospelsztárokat ismert, mint Marion Williams és Clara Ward, aki Aretha és testvérei, Carolyn és Erma mentora lett. Franklin alkalmanként egész pályafutása során fellépett a detroiti New Bethel Babtist templomban, 1987-ben készült One Lord One Faith One Baptism című albumát teljes egészében ott vették fel élőben. Legismertebb gospelfelvétele 1972-ben készült: az Amazing Grace Grammy-díjat is kapott.

Nyolcévesen kezdett zongorázni, s később a zongora legtöbb munkája dzsesszes eleme lett. Dalszerzéshez is használta.

"A zene az én dolgom, ez az, ami vagyok. Hosszú ideje benne élek.

Továbbra is énekelni fogom: What you want, baby I got it (Amit akarsz, bébi, megkaptam). Csupa öröm az egész" - nyilatkozta 2008-ban az AP hírügynökségnek Aretha Franklin.