Nyitókép: MTI Fotó: Czimbal Gyula

Hegedűs D. Géza: ráismerhetünk még saját magunkra is

Infostart / InfoRádió
2018. július 21. 15:13
Jövő héten mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékok sorozatában Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát. Hegedűs D. Géza rendező azt mondja: az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a két főszerepet korábbi tanítványára, Mészáros Blankára és Vecsei H. Miklósra bízza. Az előadáshoz Márkos Albert komponált zenét, a látvány Antal Csaba munkája.

Folytatódik a Shakespeare-sikersorozat a Dóm téren, két komédia, a Tévedések vígjátéka és a Vízkereszt, vagy amit akartok után idén a Rómeó és Júliát láthatja a közönség Hegedűs D. Géza rendezésében.

A klasszikus műveknek mindig lehetnek buktatói, különösen a Rómeó és Júliának, amelyhez nagyon sokan és nagyon sokféle módon nyúltak hozzá: volt a klasszikus Zeffirelli-feldolgozás, kortárs film, számtalan színházi adaptáció, musical és balettváltozat is.

Hegedűs D. Géza az alkotási folyamatról azt mondta, hogy minden egyes generáció úgy tud fókuszálni erre a történetre, hogy egyből elkezd rezonálni a saját személyes életével ezekre a színházi helyzetekre.

"Számtalanszor rácsodálkoztunk a próbafolyamat alatt is, hogy honnan tudta ez az ember, miért tudta, hogy ismerhette így az emberi viszonyokat, a nemek közötti szenvedélyes küzdelemnek hogy lehet ilyen írásos lenyomata" - mesélte a rendező.

Hegedűs D. Géza szerint Shakespeare ma, főleg a válságos időkben meglepően aktuális, hiszen odafordulhatunk hozzá a válaszok keresésére.

Mint mondta, Shakespeare úgy tudott az emberi világra rátekinteni, hogy hiánytalanul

ráismerhetünk még saját magunkra is, most ebben a pillanatban.

"A sivár hétköznapi találkozások útvesztőiben a középszerűség atmoszférájában, a középszerű döntések sokasága közepette olyan szép olvasni, és olyan jó rácsodálkozni erre a Shakespeare által megírt Rómeó és Júliára, ahol egy lány meg egy fiú egymásra csodálkozva az emberi minőség maximumáig fokozzák egymást.

Az emberi érzelmek legmagasabb rendű fokán, a szerelemben csodálkoznak rá úgy egymásra, értik meg úgy egymást, és a szerelem által a saját világukat, és azt, hogy

csak úgy maradhatnak meg egymásnak ebben a mindent földre húzó, fölszeletelő, megosztó, kettéhasító világban, ha egymásért meghalnak"

- magyarázta a rendező. A Rómeó és Júliát július 27-én, 28-án és 29-én tekinthetik meg a szegedi Dóm téren.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rómeó és Júlia - Szeged
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást