Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ma startol a Campus - fesztivál az árnyas fák alatt

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. július 18. 11:55
Egy újabb színpaddal bővül és a közönségnek szellősebb tereket biztosít a szerdán induló debreceni Campus Fesztivál - mondta a fesztivál igazgatója, Miklósvölgyi Péter.

Idén 13 színpad, 255 fellépő, és számtalan egyéb attrakció várja a látogatókat négy napon keresztül a Campus Fesztiválon, amely július 18-án nyitja meg kapuit a debreceni Nagyerdőben.

A fesztivál igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy történt pár változtatás idén: a fesztivál főbejárata egy multimédiás központ mellett lesz, ezen kívül bővültek a terek is.

"Tavaly 105 ezren voltak a rendezvényen, de

nem a létszámnövekedést tűztük ki fő célnak, hanem azt, hogy a prémium fesztivál érzést továbbra is megőrizzük, és ennek érdekében változtattunk.

Sokkal szellősebb és tágasabb terek lesznek a színpadok környékén" - hangsúlyozta Miklósvölgyi Péter.

Más fesztiválokkal ellentétben, a Campus egy igazi városi fesztivál a Nagyerdőben, mégis szilárd útburkolaton közelíthető meg, ami ritka - tette hozzá az igazgató.

"Az összművészeti jelleg jellemző a Campus fesztiválra, hiszen a zenén kívül még hat-nyolc művészeti ág is teret kap, és kapcsolódik hozzá egy borfesztivál, ami az egyetem területén kerül megrendezésre" - mesélte Miklósvölgyi Péter.

A fesztivál kiemelt fellépői

  • Akon
  • Scooter
  • R3hab
  • Sigma
  • Ignite
  • Tankcsapda
  • Lovasi András
  • Ákos
  • Majka & Curtis
  • Kowalsky meg a Vega
  • Margaret Island
  • Punnany Massif

A részletes program itt érhető el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Campus Fesztivál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást