Tízmilliókat kerestek a legnépszerűbb magyar dalszerzők

Infostart
2018. június 4. 11:17
Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda összesen 1 milliárd 796 millió forintot folyósított 7589 magyar szerzőnek, illetve jogörökösnek 46 456 felvétel után, amelyek rádiókban, illetve tévékben hangzottak fel.

Az Artisjus összegzése alapján 28 szerző kapott 12 millió forint feletti jogdíjat, és 71-en vannak a 6-12 milliós sávban, de nem adhatják ki, hogy név szerint ki, csak a szerző vagy az örökös hozzájárulásával lehet közzétenni, mely szerző milyen összegű jogdíjat kapott.

Az elhangzások adatai nyilvánosak, és

a szakma íratlan törvénye szerint húszezres szám fölött kezdődik az álomfizetés

- írja a Blikk.

Caramel A zeniten túl című slágere a 68. helyre került az összesített 2017-es hallgatottsági listán, és bár Pápai Joci, Rácz Gergő és a Wellhello is megelőzte, de Caramel totális szerző, azaz a szöveget és a zenét is ő jegyzi.

Sokat játszották a magyar tévékben és rádiókban Ákos és Demjén Rózsi dalait is.

A rádiókban sugárzott hazai felvételek közül az Odaút (Wellhello) és a Csodák (Freddie), valamint a Bolondod voltam (Rácz Gergő és Iv) szólt a legtöbbször 2017-ben.

Demjén Ferenc dalait 2017-ben a rádiókban 21 823 alkalommal játszották le, a tévékben pedig 1381 alkalommal, ez összesen 23 204 elhangzás. Kovács Ákosnál 28 784 rádiós és 944 televíziós elhangzás gyűlt össze tavaly, ami annyi mint 29 728. Caramel esetében 19 575 rádiós elhangzásról beszélhetőnk, és a dalai 1437 alkalommal mentek tévében, összesen 21 012 alkalommal.