Nyitókép: design.hu

Szemkápráztató kiállítás Szentendrén - Vass László cipész gyűjteménye

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. május 27. 18:20
Vass László a cipőkészítőként összeszedett keresetéből kezdte el az 1970-es években építeni a mára világhírű nevekkel tarkított képzőművészeti gyűjteményét, amelyből most a szentendrei MANK Galériában nyílt tárlat.

A 72 éves Vass László az InfoRádiónak elmondta, hogy rendezett, de nagyon szegényes családi környezetben nőtt, így amikor családja lett, elhatározta, hogy a munkájával szeretne lehetőséget adni maguknak egy jobb életre. Tíz év kemény munkával 23 évesen már önálló volt, 32 éves korára pedig elérte, hogy Budapesten egy szép lakásuk legyen.

"Körülnéztem a lakásában és üresek voltak a falak.

A kanapé fölé akasztható képekkel indult a képvásárlásom"

A műgyűjtő elmondta azt is, hogy ekkor még semennyire nem értett a művészethez, inkább a munkája kötötte le.

"A színek és formák alapján választottam ki egy festményt, azt se tudtam, hogy neves festő, vagy nem"

- mesélte. Hozzátette azt is, hogy nagy hatással volt rá Szász Endre és Molnár C. Pál (volt is tőle pár képe), és megismerhette Barcsay Jenő festőt is.

"A modernség, másság felé irányuló hajlam mindig is megvolt bennem. Elkezdtem a gyűjteményt nemzetközi anyagokkal kibővíteni" - mondta Vass László.

A veszprémi Modern Képtárban található gyűjteménye 15 éve látogatható már, amelyben magyar és nemzetközi művészek munkái egyaránt megtalálhatók.

Szentendrei kiállítás

"Sokszorosított grafikákból, akvatinta munkákból, eredeti kollázsokat összegyűjtve egy nagyon szép kollekciót állítottam össze, amely 90-95 százalékban külföldi művészek munkáiból áll.

Káprázik a terem a színektől és a formáktól, az egyszerűségtől, a nyugalomtól, a tisztaságtól, amit ezek a képek árasztanak"

- emelte ki Vass László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vass László cipész gyűjteménye Szentendrén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást