Nyitókép: szinhaz.org

Ürgék a színpadon: férfitörténetek női szemmel

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. május 17. 10:15
A férfi lélekbe kínál betekintést a Katona József Színház "Ürgék" című új bemutatója. Igazi élettörténetek, férfiakkal készült interjúk alapján íródott szövegkönyvet Ujlaki Dénes, Szacsvay László és Bán János főszereplésével láthatja a közönség. Pelsőczy Réka rendező mesélt az előadásról.

Az Ürgék című új darab Pelsőczy Rékának nem az első rendezése. Pár éve rendezte meg a Leányálom Kft. című előadást, amely az Ürgék női párja, a női léttel és a női lélek alapvető pillanataival foglalkozik.

"Már akkor azt gondoltam, hogy nagyon kíváncsi lennék ennek a másik oldalára is, és

meg fogom csinálni ennek az előadásnak a párját, ami a férfi életről, és a férfi lélek meghatározó pillanatairól fog szólni"

- mondta a rendezőnő az InfoRádióban.

Az alapkoncepció tehát adott volt, erre épültek rá az elmúlt fél év interjúi, amelyeket Török Tamara dramaturggal készítettek különböző korú férfiakkal.

"Olyan embereket kerestem a környezetemben, akik nagyjából Ujlaki Dénes, Szacsvay László és Bán János életkorának megfelelő korban vannak, velük beszélgettem, és még nagyon sok más emberrel is" - mesélte. A beszélgetések olyan dolgokról szóltak, amelyeket a rendezőnő fontosnak gondolt, illetve amelyekről azt gondolta, hogy kívülről nézve a férfiak életében meghatározó pillanatok lehetnek.

"Mindenféléről kérdezgettem a férfiakat, a gyerekkorukról, a szüleikről, az 50-es évekről, a házasságról, munkáról, gyerekeikkel való viszonyukról" - mondta, hozzátéve, hogy az interjúkból elkészült előadás az alcímnek felel meg a leginkább, "Férfitörténetek a zenés Kelet-Közép-Európából". Mintha férfiak mesélnének számukra fontos történeteket az életükből.

Az előadás felépítése

Az Ürgék egy presszóban játszódik. Pelsőczy Réka elmondta, hogy felvetődött benne egy nyaraló is mint helyszín, ahol a három férfi halálra issza magát, vagy halálra eszi, és közben dumálnak.

"A presszót szimbolikus térnek gondolom, tehát nem egy kis realista helyen vagyunk, hanem egy nehéz, bársonyfüggönyökkel részekre osztható térben, ahol ezeknek a függönyöknek meg kell nyílniuk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ezekhez az emberekhez. Az előadásban zenei betétek is vannak. Ez a zene akár el is lökhetné az előadást a realitástól, de egy presszóban nagyon is a helyén van" - mondta a rendezőnő.

Az előadásban szerepel még Tasnádi Bence és Dér Zsolt is, akik a fiatalabb férfikorosztályt képviselik, illetve Pálmai Anna és Pálos Hanna is.

"Pálmai Anna a hely pincérnője, egyúttal a vágy tárgya, ő mindenféle olyan nőt alakít ebben az előadásban, akit a férfiak csak belelátnak, egy idealisztikus nőalak. Hanna pedig egy dekoratőr, ő is el fog mesélni egy történetet az apjáról" - mondta Pelsőczy Réka.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ürgék - Katona bemutató
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást