Elhunyt Babos Gyula

Infostart
2018. április 13. 19:30
Meghalt Babos Gyula. A hírt az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió közölte péntek este.

Hatvannyolc éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenész, zeneszerző, művésztanár - közölte az MTI-vel pénteken Gyimesi László, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára.

Babos Gyulát türelemmel viselt betegség után csütörtökön érte a halál. A dzsesszgitárost saját halottjának tekinti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója.

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Már 15 éves korától gitározott, 1966-ban a Magyar Rádió dzsesszversenyén első helyezést ért el. 1970-től a Kex együttesben, majd a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában játszott. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót.

Első szóló lemeze 1989-ben jelent meg Kinn és benn címmel, majd ezt követte a Sham című album.

1994-ben a Sony adta ki a világszerte forgalmazott Blue Victory című lemezét, majd ugyancsak a Sonynál jelent meg 1998-ban Egyszer volt... című albuma.

Babos Gyula 1998-tól Take Four nevű együttesével három lemezt rögzített, majd 2001-ben Herbie Mann-nel készített felvételt. 2004-ben jelent meg a Trilok Gurtuval közös koncertlemeze. A Babos Project Speciallal Variáció címmel vett fel lemezt.

Babos Gyula 1977 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára volt. Alapító tanárként 1996-tól működött közre a Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében.

Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan kiválósággal zenélt együtt: a magyar dzsessz- és rockélet szinte teljes élvonala mellett olyan külföldi zenészóriásokkal alkotott maradandót, mint Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Frank Zappa, James Moody, Tony Scott vagy Trilok Gurtu.

Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát 1991-ben EMeRTon-díjjal, 2003-ban Szabó Gábor-díjjal, 2005-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, majd 2008-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.