Nyitókép: HAYOUNG JEON

Szörnyek jöttek Magyarországra

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. április 12. 14:49
Szörnyes világmegmentős filmek mellett egy magyar alkotás és egy dán művészfilm debütál a héten a mozikban.

A Berlinálén debütált Bogdán Árpád Genezis című alkotása, Magyarországon – a Titanic Filmfesztivál bemutatója után – már a mozikban is látható a 2008/2009-es romagyilkosságokat feldolgozó alkotás. A film három külön történetre épül: egy, a támadásban családját elvesztő kisfiú mellett az elkövetőt védő ügyvédnő és egy hallássérült lány életén keresztül mutatja be, miként szőtt át a társadalom minden rétegét ez a tragikus gyilkosságsorozat. A kritikák szerint fontos ám sok tekintetben tökéletlen alkotás született, amelyben a kisfiút játszó Csordás Milánt és történetét emelték ki, mint egyértelmű remekelést.

A héten debütáló Téli fivérek az izlandi születésű Hlynur Pálmason első játékfilmes rendezése, amelynek világpremierje a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Az alkotás összesen négy díjat nyert, és azóta számos fesztivált megjárt. A Dánia elhagyatott zugában játszódó mozi egy kilátástalanságban tengődő testvérpárról mesél. A nyomasztó alkotás megosztotta a kritikusokat, és sok érdeme mellett számos hiányosságot és művészfilmes manírt róttak fel az elsőfilmes rendezőnek.

Egy videójáték ihlette a Rampage – Tombolás című amerikai akciófilm történetét, amelyben óriásira nőtt mutáns állatoktól kell megmenteni a világot – ki másnak, mint Dwayne Johnsonnak. Guillermo del Toro nélkül, de elkészült a Tűzgyűrű folytatása. A Lázadásban az emberek által a szörnyek elpusztítására alkotott gépek támadnak építőikre. A kritikák szerint a látványvilág jól működik, ám sem a történet sem a stílus nem üti meg az élvezetes mozihoz szükséges mércét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar film debütált a Berlinálén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást