Netre tette a múltat a pécsi egyházmegye

Infostart
2018. március 24. 09:53
Immár az interneten is elérhető a pécsi katolikus egyházmegyei levéltár iratanyagának egy része: a többi között anyakönyvek, helytörténeti dokumentumok, jegyzőkönyvek váltak online hozzáférhetővé.

Az egyházmegyei és a püspöki levéltár dokumentumai mellett a káptalani szövegek és a plébániák levéltári gyűjteménye is megtalálható a pécsi székesegyház melletti épületben.

Az iratok egy részét szakemberek digitalizálták az elmúlt három évben, hogy a kutatók a világhálón keresztül is hozzáférjenek a dokumentumokhoz.

Azok közül iktatókönyvek, 1895 utáni anyakönyvi másodpéldányok, az egykori egyházmegyei tanfelügyelőséghez köthető iratanyag, jegyzőkönyvek, helytörténeti dokumentumok, valamint a családfakutatásokhoz hasznos plébániai iratok - köztük keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek - kerültek a tárhelyre - részletezte az egyházmegye.

Kitértek arra is, hogy adat- és személyiségvédelmi megfontolások miatt az 1925 után keletkezett dokumentumok ugyanakkor nem kutathatóak.

A jelenleg elérhető állomány folyamatosan bővül - írták, hozzátéve, hogy az e-archívum szolgáltatásai bankkártyás előfizetéssel vehetőek igénybe: a felhasználók kéthetes, negyedéves és egész éves előfizetés közül választhatnak.

A levéltári iratanyagok az e-archivum.pecsiegyhazmegye.hu oldalon keresztül hozzáférhetőek.