Pablo Picasso páratlan alkotásai Pápán

Infostart
2018. március 12. 05:45
Pablo Picasso alkotásaiból nyílt kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban, a spanyol mester több mint száz grafikáját és litográfiáját tekintheti meg a közönség.

A tárlat megnyitójára kizárólag talpig feketébe öltözve lehetett belépni, ugyanis Picasso nagyon szerette ezt a színt, és a szervezők így kívántak tisztelegni az avantgárd egyik legjelentősebb alakja előtt - írja a veol.hu.

A sötét öltözékhez bordó kendőket osztottak, a különleges hangulatot egy flamenco táncos és gitáros kísérője is fokozta, később pedig vörösbort és churrost, azaz spanyol fahéjas fánkot lehetett kóstolni – utóbbi a málagai születésű művészzseni kedvelt édessége volt.

A szép számban egybegyűlteket Boros Katalin, az Esterházy-kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, majd átadta a szót Áldozó Tamás polgármesternek.

 

A városvezető kiemelte, újranyitása óta a kastély csupa olyan nívós, nem mindennapi tárlatnak ad otthont, melyek sok értéket és üzenetet hordoznak, egyúttal vonzzák az érdeklődőket, miközben országszerte elviszik Pápa jó hírét.