Együttműködik az MMA és a TIT

Infostart
2018. március 9. 13:44
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.

A TIT részéről dr. Hámori József elnök és Piróth Eszter igazgató, az MMA részéről Vashegyi György elnök és dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár látta el kézjegyével a keretmegállapodást rögzítő dokumentumot.

„Az általános műveltségnek ugyanúgy része a művészet, mint a tudomány" – hangsúlyozta Hámori József, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke a sajtónyilvános aláíráson. „Ezek nem egymás mellett léteznek, hanem együtt, elválaszthatatlanok egymástól." Vashegyi György pedig azt emelte ki, hogy elnöki programjának fontos eleme az ismeretterjesztés; hogy a művészek és a tudósok megértessék a közönséggel azt, amivel foglalkoznak, közérthetővé tegyék a művészetet és a tudományt.

Az eseményen a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnökségének tagjai is részt vettek. A két szervezetet közös célkitűzéseik egyes területeken – például a művészeti ismeretterjesztés, művészeti és művészettel nevelés segítése – összekapcsolják, ezért a hosszú távú együttműködésben a két fél vállalja, hogy rendszeresen egyeztet és szorosan együttműködik e közös célok megvalósításában. A Magyar Művészeti Akadémia a TIT ismeretterjesztő folyóiratait támogatja és a TIT művészeti vonatkozású tevékenységének egyéb támogatásában lehetőségei figyelembe vétele mellett a jövőben közreműködik.