Ez volt a meglepő az Oscar-gálán

Infostart / InfoRádió - Hlavay Richárd
2018. március 5. 11:49
A papírforma szerint zajlott a 90. Oscar-gála – véli az InfoRádió által megkérdezett filmkritikus. Kárpáti György hozzátette: a transzneműség témáját feszegető chilei alkotás jobban illett ennek a díjátadónak a narratívájába, mint a Testről és lélekről.

„Nem volt meglepetés” – mondta Kárpáti György. A filmkritikus hozzátette: a kevésnek is lehet örülni, jó filmcímet mondtak a legjobb filmkategóriánál – utalt a tavalyi kínos bakira –, és nem nyerte magát túl senki a mezőnyben.

„Nagyon kiszámítható Oscar volt”

– hangsúlyozta.

A filmkritikus egyedül a legjobb film kategóriájánál lepődött meg, ő a Három óriás plakát Ebbing határában című alkotást sejtette a borítékban. „Egy jobb döntés is lehetett volna, hiszen itt a két legfontosabb díjat egy olyan film nyerte – A víz érintése –, a legjobb filmet és rendezést, amire – bevallom őszintén – az utókor nem fog annyira emlékezni, mint amennyire ez a két díj kiemeli” – emelte ki a szakértő.

Kárpáti György szerint nem volt reális esélye Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének. „Nem azért, mert nem kiváló film, és nem azért gondolom ezt, mert nem vagyok igazán jó hazafi” – tette hozzá.

A mezőnyben rengeteg érv szólt a többi film mellett,

illetve a magyar alkotás nem foglalkozott politikával, és nem volt „túl tolva” a témája. A győztes chilei Egy fantasztikus asszony (Una Mujer Fantástica) egy transznemű nőről szól, így

jobban beleillet az idei Oscar-gála narratívájába. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Filmkritikus a kiszámítható Oscarról és a Testről és lélekről esélyeiről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást