Arany iránti szeretetünk megerősödött - zárul az emlékév

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. március 1. 07:55
Arany 201 címmel ad ünnepi koncertet az Arany János-emlékév zárásaként péntek este a Kaláka együttes a Pesti Vigadóban. Az est célja, hogy minél sokszínűbben mutassa be a költő munkásságát; ezért a Kaláka Együttes más zenekarokat, költőket, színészeket, táncosokat és képzőművészeket hívott meg erre az alkalomra.

„Amikor terveztük ezt az Arany János-évet, akkor elhatároztuk, hogy lesz majd egy évzáró pontosan Arany János születésnapján, március 2-án”  – mondta Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője. Sok oldalról és sok művészeti ág együttműködésével közelítik meg a költő munkásságát.

Négy zenekar lép fel: a Kaláka mellett zenél Kováts Kriszta a Fool Moon együttessel, a Nana Vortex és a Hungarian FolkEmbassy. „Én azt hiszem, hogy Arany János minden versét el lehet énekelni” – jelentette ki Gryllus Dániel. A Nemzeti Táncegyüttes a Arany János Walesi bárdok című balladáját fogja előadni a Kaláka Együttes zenéjére. A Zichy Színműhely az Ágnes asszony című műre írt színdarabjának részletét is láthatják a nézők.

Hegedűs D. Géza a költő későbbi verseiből idéz majd, Lackfi János pedig Arany-parafrázisait adja elő, Szabó T. Anna pedig a költő tiszteletére írt verseit mondja el. Cakó Ferenc különleges homok-animációival szórakoztatja majd a közönséget. Jankovics Marcell Toldi című animációs filmjéről mesél, sőt részleteket is mutat a készülő alkotásból.

„Nem csak a múltról van itt szó, és nem csak erről az egy évről, hanem ez talán ráirányította a figyelmet úgy is Arany költészetére, hogy kicsit megerősödött Arany iránti szeretetünk” – fogalmazott a Kaláka Együttes vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Különleges rendezvényen ünneplik az Arany János-emlékévet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást