Mi a társadalom felelőssége egy zsarnok uralmában?

InfoRádió
2018. február 20. 12:37
Andrei Şerban rendezésében, Alföldi Róberttel a címszerepben viszi színre a III. Richárdot a Radnóti Színház. A társadalom és az egyén felelősségéről is gondolkodó darabot szombat este mutatták be.

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója szerint Andrei Şerban rendezésében a III. Richárd című darab azt a fontos kérdést teszi fel, hogy milyen lehet az a társadalom és rendszer, amely kitermeli magából a zsarnoki vezetőt.

Az igazgató az InfoRádióban elmondta, hogy szerinte az életben is az egyik legfontosabb a felelősség kérdése, amit a nézőknek is feltesznek a darabban. Kováts szerint, ha gyerekeket úgy nevelik, hogy van felelősségük a saját sorsukért, és ne másra mutogassanak, valamint minden helyzetben van döntési lehetőségük, akkor érdemes a társadalom felelősségvállalását is górcső alá venni. 

Kováts Adél – aki szintén szerepel a III. Richárdban – egy átírt utolsó monológban felveti a darabban azt a kérdést is, hogy

egy „véres korszak” után lehet-e, és hogyan lehet újrakezdeni az életet.

Azt is elmondta, hogy a monológnak pozitív kicsengése van, miközben magát a darabot igyekeztek „extrém és szélsőséges” eszközökkel is megvalósítani.

„Nagyon modern, letisztult, roppant látványos a díszlet és a világítás, nagyon szép lesz az előadás” – mondta Kováts Adél. Hozzátette, a román származású amerikai színházirendező Andrei  Şerban rendezésében a III. Richárd egy fontos előadás lesz, hiszen a színházat hozzásegítheti ahhoz, hogy a nemzetközi színházi vérkeringésbe is bekerüljön - nem is akárkivel, hanem Andrei Şerbannal.

„Hihetetlen, hogy mennyire beszippantotta a társulatot ez a próbaidőszak, amely az idő rövidsége miatt nem volt könnyű, de remélem, hogy egy csodálatos előadás született” – mondta a Radnóti Színház igazgatója. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
III. Richárd a Radnóti Színházban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást