eur:
394.83
usd:
372.1
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Enyedi Ildikó nagyon közel az Oscarhoz

Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című Oscar-jelölt film rendezője is részt vett azon a Los Angeles-i fogadáson, amelyen az amerikai filmakadémia hagyományosan minden évben üdvözli az Oscar-jelölteket.

Idén a mintegy 200 jelölt közül több mint 170-en jelentek meg a rendezvényen. Az 1982 óta évente megtartott esemény, amelyet ebéd is kísér, alkalmat nyújt a jelölteknek a kötetlen ismerkedésre, s végül gondosan megtervezett "osztálykép" is készül, amelyen az aranyozott Oscar-szoborral a középpontban egy csokorban látható az összes megjelent. Enyedi Ildikó az első sorban, középen ül a csoportképen a visszavonult kosárlabdasztár, Kobe Bryant mellett, akit a Dear Basketball című rövid animációért jelöltek a díjra. A képet ide kattintva nézheti meg.

A vendégek között feltűnt Meryl Streep és Steven Spielberg, akik A Pentagon titkai című filmért esélyesek az Oscarra, A legsötétebb óra főszerepét alakító Gary Oldman, A víz érintéséből Sally Hawkins és a filmet rendező Guillermo del Toro, valamint a filmakadémia díjára először jelölt Daniel Kaluuya (Tűnj el!) és Timothée Chalamet (Szólíts a neveden!).

A csoportkép

Az Oscar-díj csoportképet kommentálja a BBC portálja. Észrevehető, hogy a leghátsó sorban, Meryl Streephez közel, a belga filmrendezőnőt, Agnes Varda-t, egy felkasírozott, életnagyságú fotója képviseli. A 89 éves Varda (talán az Oscar-díj történetének legidősebb jelöltje) ugyanis nem tudott eljönni a találkozóra.    Az első sorban jobbra, a legjobb külföldi film díjára esélyes 'Testről és lélekről' rendezője: Enyedi Ildikó mellett az egyik oldalon a 2 méter 20 centi magas Kobe Bryant ül. Róla azt jegyzik meg, hogy szerencsés megoldás volt leültetni, mert ha állna, valakit biztosan eltakarna. Enyedi Ildikó másik oldalán a zenei rendező Raphael Saadiq látható. Öltözetét kommentálja a BBC, eredetinek ítélve meg, hogy fekete zakóhoz és tejeskávé színű nadrághoz szürke zoknit öltött, hozzátéve, hogy a nadrág szabójának bizonyára nem állt elég szövet a rendelkezésére, mert kellő hosszúságú nadrágszárakra már nem futotta.

Az amerikai filmakadémia elnöke, John Bailey beszédében hangsúlyozta: a testület elkötelezetten dolgozik azon, hogy a filmiparban minél nagyobb hangsúlyt kapjon a sokféleség.

Hozzátette: a 90 éves filmakadémia úgy gondolja újra a szerepét és tevékenységét, hogy minél "befogadóbb és sokszínűbb legyen korunkban, amelyben nagyobb figyelem és felelősség nyilvánul meg a nemi, faji, etnikai és vallási egyensúlyra törekedve".

A 75 éves Bailey a filmvilágot megrázó szexuális és más visszaélésekre utalva arról is beszélt: örömére szolgál, hogy "Hollywood legsúlyosabb visszaéléseinek megkövesedett alapjai közül sok immár a feledésbe merül".

A nyitást a sokszínűség felé jelzi, hogy az Oscarra jelölt filmek sorában több, nőket a középpontba állító alkotás mellett romantikus fantasy, háborús film és a faji kérdés mai helyzetére reflektáló munka is szerepel.

A jelöltek között van Greta Gerwig, a Lady Bird alkotója, az afroamerikai Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője és a kategória első női díjesélyeseként a Mudbound operatőre, Rachel Morrison is.

Korábban Enyedi Ildikó szintén kiemelte, hogy a filmakadémia nagyobb nyitottságát érzi abban, hogy filmje bekerült a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közé.

Az Oscar-gála két producere, Jennifer Todd és Michael De Luca hasonló gondolatokkal üdvözölte a jelölteket.

"Megtiszteltetés, hogy egy olyan évben készíthetjük a műsort, amelynek jelöltjei végre tényleg elkezdtek reflektálni arra a világra, amelyben élünk, bemutatva, milyen ez a világ, mit mond, és elmesélve történeteit" - fogalmazott Todd.

A jelölteket, mint lehetséges Oscar-díjasokat szokás szerint hasznos tanácsokkal is ellátták a köszönőbeszédeikkel kapcsolatban. Ezúttal Patton Oswald humorista-színész adott tippeket arról, hogyan tehetnék emlékezetessé az alkalmat, anélkül, hogy elszúrnák a rendelkezésre álló nagyon rövid időt.

"Legyen szívből jövő és tartalmas" a közönségnek szánt mondanivalójuk - bíztatta a hallgatóságot.

Az Oscar-akadémia csaknem 8000 fős tagsága szavazataival dönti el, hogy kik lesznek a díjazottak. A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×