eur:
393.67
usd:
364.6
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Új részletek is vannak A cigánybáró előadásában

Új részletek is vannak A cigánybáró előadásában

Jókai Mór ajánlotta Johann Straussnak a budapesti látogatása alkalmával az egyik kisregényét, ebből született a sokat játszott színpadi mű. Az Erkel Színházban Szinetár Miklós rendezésében most egy újabb verziót láthat a közönség, erről beszélt az InfoRádióban.

Már csaknem tizenöt változatban tűzték műsorra a magyar színházak Johann Strauss egyik legnépszerűbb művét, A cigánybáró című operettet. Strauss egyik budapesti látogatása alkalmával ismerkedett meg Jókai Mórral, és kért tőle alapanyagot egy új műhöz. Az író Szaffi című kisregényét ajánlotta, amelyből végül megszületett a sokat játszott színpadi mű. Szinetár Miklós a regényből emelt át további részleteket, és egy igazi romantikus előadást álmodott színpadra, amelyet egész héten játszik az Erkel Színház.

Új részletek is vannak A cigánybáró előadásában

A cigánybáró mindig sikerdarab volt, sikerét a rendkívül jó zenének és a történet színességének, romantikájának köszönheti - mondta az InfoRádiónak Szinetár Miklós rendező, hozzátéve, hogy ez nem olyan összefüggő, komplett darab, mint A denevér. Azt, amióta Strauss megírta, ugyanabban a formában játsszák, hiszen a maga módján, dramaturgiailag tökéletes. "A cigánybáróból viszont a mienk Magyarországon a 14. verzió, de Ausztriában is már a 9. változatot játsszák. Itt ugyanis van egy alaptörténet, ami ugyan megél, de azt minden kor a maga ízléséhez idomította egy kicsit. Én azon változtattam, hogy sokkal több mindent mentettem át az eredeti Jókai-írásból."

Szinetár Miklós nem akarta áthelyezni a történetet mai világba, ezért két környezetben játszódik: az egyik Strauss kora, a másik Mária Terézia kora. "Van még benne egy-két csavar, de azt nem árulom el" - mondta a rendező.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a siker. Összeszedtük, hogy hol tart most a sztori, hogy mit gyárt pontosan a Talgo, és hogy miért kell ennyire a spanyol cég a magyar befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×