eur:
395.68
usd:
372.06
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Ők kapták a Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal - három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező - vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában Budapesten, a Kálmán Imre Teátrumban.

A díjban

  • Tasnádi Bence
  • Czakó Julianna és
  • Patkós Márton színművészek,
  • Szemere Zita operaénekes,
  • Szabó-Székely Ármin dramaturg és
  • Zöldy Z Gergely díszlet-, jelmez- és látványtervező

részesült.

A kitüntetés színház- és filmművészet kategóriájának mecénása a Takarékbank, amelynek vezérigazgatója, Vida József a díjátadón elmondta:

idén a díj történetében eddig rekordszámú, 75 jelöltet vett számba a zsűri,

és közülük választotta ki azt a hat ifjú művészt, akiknek tehetségét a díj mellett pénzjutalommal is elismerik.

Kiemelte: mecénásként egyrészt tisztelegni kívánnak a fiatalok eddig elért eredményei előtt, másrészt szeretnék ezekre felhívni a közönség figyelmét is. "Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték és színpadra állították a világirodalom fontos műveit, de a kortárs darabokra is futott erejükből, tehetségükből" - fűzte hozzá.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül szakmájukban a legjobbak. A Junior Prima Díj öt társalapítója egy-egy önálló kategória mecénási feladatát vállalta fel: a Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarék Csoport pedig a színház- és filmművészet legjobbjait támogatja.

A színház- és filmművészet kategória jelöltjei közül ötfős szakmai bizottság választotta ki a nyerteseket. A bizottságban Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja vett részt.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×