eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Vashegyi György: az MMA-nak irányt kell mutatnia

Vashegyi György: az MMA-nak irányt kell mutatnia

Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia új elnökévé a szervezet mai közgyűlésén.

"Úgy gondoltam, ha az embert valaki jelöli, nem illik megfutamodni a feladat elől, ha az ember érez magában erőt és lát tennivalót. Én látok, elsősorban a magyar kulturális és művészeti életben látok sok olyan tennivalót, aminek megoldására a Magyar Művészeti Akadémia képes lehet" - fejtette ki Vashegyi György karmester.

Óriási megtiszteltetésként és bizalomként értékeli, hogy első körben megválasztották elnöknek, ezt igyekszik méltán viselni.

Vashegyi György: az MMA-nak irányt kell mutatnia

Az MMA-ban az elmúlt hat évben felépült a köztestületi forma, ami az új elnök szerint megfelelő, tovább kell folytatni a kiépítését. "Ahogy a Magyar Tudományos Akadémia is ezelőtt majdnem két évszázaddal elkezdett kiépülni, úgy ennek a testületnek is időre és építkezésre van szüksége" - emelte ki Vashegyi György, aki munkájában az érték és a minőség követelményeit tűzte zászlajára. 

Az MMA új elnöke szerint az akadémiának irányt kell mutatnia és egyeztetnie kell a lehető legszélesebb társadalmi, szellemi összefogásban, és együtt kell működnie a mindenkori kormányzattal. Lát lehetőséget a Széchenyi Akadémiával való együttműködésben is, érték és minőség alapján.

Nagyobb szerep a művészeti értékeknek

"Nekem nincs politikai múltam,

szakember és független művész voltam világéletemben.

Ha valamire büszke vagyok az együtteseim felépítésében, az az, hogy az elmúlt 30 év klasszikus zenei életében messze a legkevesebb közpénz felhasználásával értünk el nagyon komoly eredményeket".

A programjának lényege, hogy minden magyarnak a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kell játszaniuk a művészeti értékeknek, mert ezáltal az emberi élet kiteljesedik és a nemzet erősebb, boldogabb és minden tekintetben sikeresebb lehet. Ez nem pénzkidobás, hanem invesztíció a jövőre nézve. Ennek számtalan aspektusa van a művészeti neveléstől az ösztöndíjrendszerig.

Vashegyi György: az MMA-nak irányt kell mutatnia

Fekete György tiszteletbeli elnök lesz

"Az az érzésem, hogy Magyarországon jelen van mindennek a csírája, ami a nemzetközi művészeti életben megvan. Nagyon jó a színházunk, nagyon jó a táncunk, ilyen élő népművészet nincs a világon, mint nálunk - ez jövőre ki fog derülni a Műcsarnokban a Népművészeti Nemzeti Szalonon. Nincs szégyenkeznivalónk - gond csak ott lehet, hogy hézagos a külföldre való kommunikációnk" - mondta az InfoRádiónak Fekete György eddigi MMA-elnök, aki két ciklus után köszönt le az akadémia éléről.

Arról is beszélt, hogy hat éve a kormánnyal és az illetékes minisztériumokkal egy tízéves építkezési programban állapodtak meg, ennek most valahol a 60 százaléka körül tartanak - mondta Fekete György. "Az akadémia még mindig egy kicsit kevesebbet tud a konkrét szellemiségére időt és energiát fordítani, mert még az infrastruktúra, az építkezés, a költségvetési körülmények előteremtése, az ösztöndíjrendszer létrehozása, az MMA saját könyvkiadójának alapítása visz el erőforrásokat" - mondta a volt elnök.

Szerinte folyamatosságot kell biztosítani, a már említett tervet végre kell hajtani. "Megnyitjuk az új székházunkat jövő nyáron, az Építészeti Múzeum tervezését elkezdjük, ennek elkészülte körülbelül 5 év. Könyveket kell tudni kiadni és további konferenciákat kell rendezni" - sorolta.

Két dologgal foglalkozna szíve szerint intenzívebben, túl azon, hogy havonta van egy elnökségi ülés. Egyik az Építészeti Múzeum létrehozása, amelynek a legfantasztikusabb ilyen intézménynek kell lennie a világon. A másik a Nemzeti Szalonok ügye, mert ennek lényege, hogy a - képzőművészeti, építészeti, iparművészeti, fotóművészeti, népművészeti - kínálatot nem úgy egységesíti, hogy típusokat alkot, hanem azt mondja, hogy mindenből legyen.

A Nemzeti Szalon küldetése, hogy "tól-ig" megmutassa egy művészet magyar kínálatát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×