eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Így ünnepel Balázs Elemér

Nagyszabású koncerttel, több mint harminc vendéggel ünnepel Balázs Elemér szeptember 23-án a fővárosi MOMKultban. A hazai dzsessz színtér egyik legkiválóbb dobosa nemrég ünnepelte 50. születésnapját.

"A koncert az elmúlt évtizedekről és a jelenről egyaránt szól. Ott lesznek azok a zenészek, akikkel együtt indult a pályám, valamint azok a formációk, amelyekkel manapság is aktívan játszom" - mondta Balázs Elemér az MTI-nek.

Fellép mások mellett Szulák Andrea, Malek Andrea, Szőke Nikoletta, Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Babos Gyula, Dés László, az Oláh Kálmán Sextett, a Voces Énekegyüttes, az East Gipsy Band, a Balázs Elemér Group, az Off Course, Gadó Gábor, Bacsó Kristóf, Fekete-Kovács Kornél és ifj. Balázs Elemér.

Balázs Elemér az MTI-nek elmondta, hogy bár több zenész is volt a családban, a dobolásnak nem voltak náluk hagyományai, mégis már három-négyévesen ügyesen csörömpölt otthon a kezébe akadó dolgokkal.

"Hamar kiderült, hogy jó a ritmusérzékem, úgyhogy gyorsan szaktanárhoz kerültem. Egy ideig csodagyerekként kezeltek, hétévesen már felléptem Kovács Gyula, Kőszegi Imre és Jávori Vilmos híres dobshowjában. Valahogy mindig az idősebb zenészekkel mozogtam, talán emiatt voltak negatív élményeim is, rutintalanságom miatt nem sikerült minden úgy, ahogy elképzeltem" - idézte fel a kezdeteket a dobos.

1983-ban felvették a Zeneakadémia dzsessz tanszakára, pályafutását 17 éves korától számolja, az első dzsesszformáció, amelyben dobolt, a Test együttes volt. Számos zenekarban játszott az elmúlt több mint három évtizedben, közülük kiemelkedik a zongorista Oláh Kálmánnal és a bőgős Egri Jánossal (gyerekkori barátaival) alkotott Trio Midnight, amely 1990 óta létezik, a 23 éven át működött a Creative Art Trio Vukán Györggyel (zongora) és Berkes Balázzsal (nagybőgő), valamint természetesen saját formációja, a 2000-ben alapított Balázs Elemér Group, ahol komponál is. Több mint száz lemezen játszott eddig.

"Az első lemezfelvételem 1990-ben volt, Berki Tamás hívott el dobolni Jó reggelt! című albumára. Olyan fantasztikus nevekkel játszhattam ezen az anyagon, mint például a szaxofonos Ablakos Lakatos Dezső és Dés László vagy a gitáros Babos Gyula" - mondta Balázs Elemér.

A dobos számos nemzetközi fesztiválon vett részt, a teljes hazai dzsessz színtér mellett dolgozott együtt mások mellett Zbigniew Namislowskival, Paolo Fresuval, Lee Konitzcal, Art Farmerrel, Pat Methenyvel és Al Jarreau-val.

"Gyerekkorom meghatározó élménye volt a Pat Metheny Group zenéje, amelyet szinte napi húsz órában hallgattam. A gitárzseni korábban nagyon szeretett kisebb klubokba lejárni jammelni, amikor a kilencvenes évek második felében a Budapest Kongresszusi Központban adtak koncertet, utána lejött a Long Jazz Clubba, ahol majdnem másfél órán át zenélt velünk, a Trio Midnighttal. Később Egri Jánossal trióban koncerten is játszhattam a gitárossal, aki megírta nekem, hogy amikor a Pat Metheny Group Paul Wertico 2001-es kiválása után dobost keresett, benne voltam a három végső jelöltjében. Jó barátságban vagyunk a mai napig" - fejtette ki a dobos az MTI-nek.

A Balázs Elemér Group (BEG) eddig kilenc lemezt készített, a Refracting Sounds (2004) és a legutóbbi, a BEG-15: Endless Love (2015) Fonogram-díjat kapott mint a legjobb dzsesszlemez. A formációban az évek során nagyon sokan megfordultak, az alapítók közül testvére, Balázs József (zongora) szintén ma is a csapatban zenél, a további jelenlegi tagok: Kiss Flóra és Szakonyi Milán (ének), Komjáti Áron (gitár), Lakatos Pecek Krisztián (nagybőgő) és Czibere József (ütőhangszerek).

"A BEG-gel olyan stílust sikerült kialakítanunk, ami sok embert megérint. Ennek magyarázata az igényes improvizációk mellett talán a dallamcentrikus közlési mód. A Trio Midnighttal jelenleg a Gábor S. Pál táncdalslágereit dzsesszesen feldolgozó projektet mutatjuk be koncerteken" - jegyezte meg Balázs Elemér.

A szeptember 23-i koncert támogatója a MOL Nyrt.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×