Jókai Anna Szalon - A Víziváros gyöngyszeme megmutatja belső értékeit

Infostart
2017. augusztus 30. 10:25
Pénteken nyílik meg az első kerületi Iskola utcában a Jókai Anna íróról elnevezett összművészeti szalon, amely közösségi térként és művészeti programok helyszíneként szolgál majd - mondta az InfoRádióban Nagy Gábor Tamás Budavár polgármestere.

A hajdani polgári szalonok mintájára működő befogadóhelyet képzelt el a Budavári Önkormányzat vezetése – mondta a polgármester. Nagy Gábor Tamás hozzátette, a tervek szerint a kulturális központ nyitva áll a klubtagok, az érdeklődők, a környékbeliek előtt.

„Be lehet térni egy jó szóra, egy kis társasjátékra, újságolvasásra.

Lesznek persze kisebb koncertek, irodalmi estek, könyvbemutatások, testközeli találkozások művészekkel. A programokat a szervezők és a sors rendezi, most a kereteket tettük le.”

Az elgondolások szerint délutánonként a közösségi és társas tevékenységeké lesz a főszerep, az esti órákban és hétvégente lesznek a kisebb előadások – mondta Nagy Gábor Tamás.

„A vízivárosi kis műemléképület jobb oldalán egy hatvan fő befogadására alkalmas nagyterem található. Itt lesz egy zongora, mellette lévő szeparé egy szűkebb, intimebb beülést tesz lehetővé.”

A bal oldalon a nagypolgári szalonok miliőjét árasztó, ebédlőszerű berendezésű előteréből két terem nyílik egymásba – mondta Budavár polgármestere. A hátsóban találhatóak Jókai Anna személyes emléktárgyai, a középső pedig a századforduló kávéházi hangulatát hivatott megidézni. Az épület mögötti kis részen pedig levegőzni lehet – tette hozzá Nagy Gábor Tamás.

„A Víziváros egy régi gyöngyszeme most felnyílik és megmutatja a belső szépségeit is.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jókai Anna Szalon - A Víziváros gyöngyszeme megmutatja belső értékeit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást