eur:
393.81
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Horror, anyukás filmek és az emojik a héten a mozikban

Jövő héten mutatnak be egy nyári zenés magyar filmet, addig azonban megnézhetünk egy amerikai horrort, két újabb züllött anyukás-vígjátékot, és egy gyerekfilmet.

Horror, anyukás filmek és az emojik a héten a mozikban

A héten kerül a mozikba az Annabelle 2: A teremtés című film, a Démonok között univerzumában ezúttal egy újabb rémisztő horror-babás történet született. Az első kritikák – az előzményeket tekintve, komoly meglepetéssel – egy igazán jól szerkesztett, hátborzongató alkotásról számolnak be, így a műfaj rajongói feltétlen nézzék meg.

Horror, anyukás filmek és az emojik a héten a mozikban

Két anyukás vígjáték debütál a héten, az egyik a Juliette Binoche főszereplésével készült francia vígjáték, a Bébibumm. A kritikák szerint a lányával egy időben teherbe eső anyukáról szóló történetben sok az üresjárat, van némi ripacskodás is, de alapvetően szerethető, bájos film.

Horror, anyukás filmek és az emojik a héten a mozikban

Az Anyák elszabadulva néhány túlhajszolt nő történetét állítja a középpontba – az előzetes alapján alig különbözik a tavaly kijött Rossz anyáktól, viszont egyetlen nagy sztár sem bukkan fel a filmben. Tekintve, hogy a Mila Kunis főszereplésével készült mozi milyen szép bevételt hozott, talán ez az alkotás is megtalálja a célközönségét.

Horror, anyukás filmek és az emojik a héten a mozikban

A héten mutatják be a gyerekeknek szánt Emoji-filmet, amelyben megelevenedik a telefonunk belseje. A történet főszereplője egy olyan emoji, ami a szükséges egy érzelemnél jóval többféle érzés kifejezésére képes, és ezzel jó nagy kalamajkát okoz. Bár az ötlet jónak tűnhet, a film az ImDb-n bekerült a legrosszabb értékelést elért filmek toplistájára, ami nyilván nem sok jót ígér.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×