eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rekordszámú filmből választhat a magyar Oscar-nevező bizottság

Az elmúlt időszak kiemelkedő számú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország egyet nevezhet a 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között hazai moziforgalmazásban bemutatott alkotások közül.

Ebben az időszakban mutatták be többek között Herendi Gábor Kincsem című romantikus kalandfilmjét, Mundruczó Kornél legújabb alkotását, a Jupiter holdját, valamint Török Ferenc 1945 című drámáját és Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjét is.

A magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai - Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos - mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál producer vesz részt idén.

A héttagú grémium szeptemberben dönt a magyar Oscar-nevezésről.

A filmvilág vitathatatlanul legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos nevezéseiből az amerikai filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, közülük kerülhet ki végül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj nyertese.

A jelöltek listáját január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-gála március 4-én lesz Los Angeles-ben - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy jövőre 90. alkalommal adják át az amerikai filmakadémia elismeréseit.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×