Kaláka Fesztivál: közösségi élmény sok helyszínen, színes programokkal

InfoRádió
2017. június 29. 18:10
Szörényi Levente, a Budapest Bár, a Vujicsics együttes és Csík János új zenekara, az Esszencia is fellép a mától vasárnapig tartó 38. Kaláka Fesztiválon Egerben - mondta az InfoRádióban Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője.

Nehéz megfogalmazni, miről szól a fesztivál – mondta a Kaláka együttes vezetője.

„Halmos Béla barátom, aki már nincs közöttünk, azt mondta,

a szeretetről.

Tény, hogy mi mindig olyan dolgokat szeretünk csinálni, amik szerethetők és van bennük valami szeretetteljes. Ilyen Arany János, a Bükki Nemzeti Park, a fellépő zenekarok. Igyekszünk minőségi és a Kaláka szellemiségét jellemző dolgokat összehozni.”

Gryllus Dániel hozzátette, színes a program: lesz népzene, költészet, világzenei feldolgozások, jazz, kiállítások, gyerekprogramok és egy templomi koncert bemutatója is.

„Most készültünk el Sumonyi Zoltánnal a közös bibliai lemezünkkel, hamarosan kezdődnek a Tíz példázat felvételei, a darab előadása a Ciszterci templomban lesz.”

Az mindig kérdés, sikerül-e közösségi élménnyé kovácsolni a sok helyszínen zajló eseményeket, de utólag ki szokott derülni: igen – jegyezte meg a Kaláka együttes vezetője.

„A sajtótájékoztatón a művelődési intézmények, a kiállítóhelyek képviselői elmondták, mennyire örülnek, hogy ilyenkor a közönség nemcsak bezúdul egy-egy eseményre, hanem megy ide-oda, sétál, megnézi a kiállításokat.”

Ahogy minden évben, idén is lesz a fesztiválnak különleges helyszíne, a Felsőtárkányi Nemzeti Park Központ faépítményében lesz egy koncert – mondta Gryllus Dániel. A Kaláka együttes vezetője elmondta, Eger kedvelt parkjában, Érsekkerten, a Múzsák ligetében szokásos faültetés apropója ezúttal a Bükki Nemzeti Park 40. évfordulója.

„Ennek tiszteletére a Bükkben író művészek emlékére ültetünk fákat. József Attila Óda című verse például ott született.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kaláka Fesztivál: közösségi élmény sok helyszínen, színes programokkal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást