Gryllus Dániel: "Hogy került a Kaláka egy ilyen sorba?"

Infostart
2017. június 26. 11:25
Magyar Szabadságért díjat kapott a Kaláka együttes. Gryllus Dániel az elismerés átvétele után az InfoRádiónak úgy fogalmazott: álszerénység nélkül elmondható, hogy a Kaláka megalapítása óta a magyar identitás megerősítéséért is dolgozik határon innen és túl.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány 2000-ben alapította a Magyar Szabadságért díjat, amelyet azóta minden évben június utolsó szombatján adnak át, a szovjet csapatok 1991. június 19-i kivonulását ünnepelve. A korábbi években többek között díjazták Nemeskürty Istvánt, a Kormorán együttest, Sebestyén Mártát, Grosics Gyulát, Csoóri Sándort, Jókai Annát, Böjte Csabát és Halász Juditot is. Gryllus Dániel az InfoRádiónak úgy fogalmazott nagy megtiszteltetés, hogy a Kaláka együttes is csatlakozhat ehhez a rangos névsorhoz.

„Nagy művészek, kicsit meg is remegett a lábam, hogy kerülünk mi egy ilyen sorba... Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen rangos elismerést kaptunk. Mi csak azt csináltuk, amit lehetett és erőnkből tellett. Mást sem csinálunk, csak énekeljük a magyar és magyarra lefordított világköltészetet. Talán már nem álszerénység, ha azt mondom, ezek már tőlünk is ismertek. Sokan elmondják, mennyit jelentünk az anyanyelvünk szempontjából itt és távol innen, más kontinenseken és a határon túli településeken. Azt senki nem gondolja, hogy ettől a tevékenységtől mentek volna ki az oroszok, de vannak, akiknek az identitásuk megőrzésében a Kaláka is szerepet játszott és benne van a magyarságtudatában az, amit eddig letettünk azt asztalra.”

A Kaláka együttes immár 48 év alakult, dalaik, megzenésített verseik száma megközelíti az ezret és 25 lemezük jelent meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gryllus Dániel: "Hogy került a Kaláka egy ilyen sorba?"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást