Sok új koncerttel és bérlettel újít a Nemzeti Filharmonikusok

Infostart
2017. június 1. 17:14
Kétszer annyi koncertet ad a Nemzeti Filharmonikusok a következő évadban, mint korábban. Az öt bérletsorozatból álló programba új helyszíneket vontak be és nagy hangsúlyt kapnak a kortárs magyar zeneművek is.

Visszatér a bérletrendszerhez következő évadában a Nemzeti Filharmonikusok, és tíz helyszínen ötféle bérlet-konstrukciót kínál majd – mondta Herboly Domonkos, az együttes megbízott főigazgatója.

„Nagyon szeretnénk ennek a két együttesnek a beágyazódását a társadalomban erősíteni és minél jobban mélyíteni. Ehhez viszont a közönségnek adni kell, leginkább sok koncertet.

Nagyon sok mindent szeretnénk mondani, ez indokolja a sok koncertet.

Ennek egy olyan évadnak kell lennie, amiben egyben le is tesszük a névjegyünket amellett, hogy merre szeretnénk továbbmenni” - fogalmazott Herboly Domonkos.

Hamar Zsolt zeneigazgató hangsúlyozta: Kocsis Zoltán öröksége mellett a korábban Állami Hangversenyzenekarként működő együttes hagyományait is szeretnék továbbvinni.

„Ha az elmúlt húsz év értékeit összehasonlítjuk mondjuk a Kobajasi nevével fémjelzett időszakkal, és ha ezt a két időszakot összehasonlítjuk a Ferencsik János nevével fémjelzett  korszakkal, akkor az termékeny impulzus lehet.

Mérhetetlenül izgalmas szakmai kihívás lesz ezeket a hatásokat egymás mellé helyezni és kialakítani ebből valamit, ami új és remélhetőleg értékes”

- véli Hamar Zsolt.

A bérletsorozatok olyan karmesterekről kapták a nevüket, akik mind fontos részei voltak a zenekar történetének. A Ferencsik-bérlet nyolc hangversenye a Müpában lesz, az elsőn Ránki Dezső zongoraművész lép fel az együttessel. A Kobajasi-bérlet hat hangversenyének a Zeneakadémia ad helyet, a Kocsis-bérlet négy hangversenye pedig az Olasz Intézetben lesz. Az elsőn Kocsis Krisztián zongorázik majd, és Hamar Zsolt vezényletével előadják Kocsis Zoltán Memento című művét is. A második hangversenyt Rácz Zoltán vezényli, aki vibrafonon játssza majd Bach E-dúr hegedűversenyét, amelyet korábban Kocsis Zoltánnal adtak elő.

A Lukács Ervin-bérlet négy hangversenyén kizárólag magyar szerzők művei hangzanak el a Pesti Vigadóban, számos kortárs zeneszerző alkotását is megszólaltatva.

A Templomi bérlet hangversenyei négy különböző helyszínen – a Szent István Bazilikában, a Pozsonyi úti református templomban, a Mátyás-templomban és a Dohány utcai Zsinagógában – csendülnek fel.

A Nemzeti Énekkar és a zenekar többet dolgozik majd együtt a következő évadban – hangsúlyozta Somos Csaba karigazgató.

„Nagy örömmel nézünk a templomi bérlet elé, hiszen a szakrális zene vagy a templomi bérlet óhatatlanul az énekkar létjogosultságát húzza alá.

Annak különösen örülünk, hogy az ország vezető zenekarával több közös hangversenyünk lesz.

Ezzel a számunkra egyébként is igen magas koncertszám egy kicsit átrendeződik, így együtt is erősíthetjük a brand-et, és valóban remekműveket énekelhetünk” - fogalmazott Somos Csaba.

Továbbra is lesz Próbatermi sorozat, melynek házigazdája Batta András zenetörténész lesz, az Operamacera című sorozat pedig a gyerekeknek kínál majd programokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sok új koncerttel és bérlettel újít a Nemzeti Filharmonikusok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást