Új üzemeltető, hasonló profil az Átrium Filmszínházban

Infostart
2017. május 28. 18:47
A Kultúrbrigád csapata veszi át az ötéves Átrium Filmszínház működtetését. Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez majd a következő évadban a Margit körúti színházban, az emeleti térben nyíló galériát Alföldi Róbert vezeti majd.

A következő évadban megújul az Átrium Film-Színház, szeptembertől a színházban öt éve dolgozó Kultúrbrigád veszi át az intézmény vezetését, Ugrai István intendánsként áll majd az új menedzsment élén.

Az Átrium profilja hasonló marad az elmúlt években kialakulthoz, az ott dolgozó társulatok nagy részével tovább folytatódik a közös munka

– mondta az intendáns.

„Az elsődleges célunk az, hogy szórakoztató előadásokat hozzunk létre, de szeretnénk tekintettel lenni a közegre, amiben élünk.”

Az első bemutatót, Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációját Alföldi Róbert rendezi, aki szerint a '70-es évek Németországában játszódó alkotás aktuális és érvényes ma Magyarországon.

„Ez egy nagyon egyszerű, szép, szerelmi történet, arról szól, hogy egy idősödő takarítónő összeszerelmesedik egy bevándorló fiatalemberrel. Főleg arról beszél, mit jelent a valódi szeretet, összetartozás, egymás igazi tisztelete és megbecsülése.”

A két főszerepet Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna játssza.

Februárban mutatják be Bodó Viktor rendezését, amely Vendetta munkacímen fut. A most születő darab egy színházi pályázat és a politika viszonyáról szól, a főbb szerepekben Lukáts Andort, Molnár Piroskát, Gyabronka Józsefet és Lázár Katit láthatják a nézők.

Ugyancsak februári bemutató lesz George Orwell: 1984 című regényének új átirata, amely Horgas Ádám rendező szerint mára elkeserítően aktuálissá vált. A Lepkegyűjtő Produkció előadásának főszerepét Bereczki Zoltán játssza és a K2 színészei is részt vesznek az előadásban.

Továbbra is játszik az Átriumban Pintér Béla és Társulata valamint a Budapesti Operettszínház.

Szeptemberétől széles körű ifjúsági színházi nevelési programot is kínál a színház a fiataloknak szóló Mentőcsónak program előadásai is helyet kapnak az Átriumban, illetve újabb, interaktív előadásokkal készülnek a következő évadban.

A zenei nevelési programok közül Ugrai István kiemelte az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar koncertjeit, a felső tagozatosok és a középiskolások számára pedig a Budapest Jazz Orchestra bigbandje készül beavató koncertekkel.

A korábbi bemutatók legtöbbje is műsoron marad, lesznek felújítások, befogadják a Bárka Színházról szóló Majdnem 20 című előadást és a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című zenés színházi estjét. Az Átriumba költözik Krizsó Szilvia beszélgetős műsora is.

Az emeleti galéria pedig egész évben képzőművészeti kiállítóhelyként működik majd, amelynek programját művészeti tanácsadóként Alföldi Róbert állítja össze.

„Ha minden jól megy, akkor egy nagyon speciális fotókiállítással tud elindulni a galéria szeptember, ami kicsit felidézi a Fassbinder-darab éveit.”

Nyáron megújulnak a belső terek és a műszaki park cseréjére is sor kerül a továbbra is magánszínházként működő intézményben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új üzemeltető, hasonló profil az Átrium Filmszínházban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást