Nemcsák Károly elárulta, hogy jön össze a színház és a sakk

Infostart
2017. május 14. 16:39
Musical, vígjáték, orosz dráma és egy, a magyar történelem utolsó száz évét feldolgozó kortárs mű is várja a nézőket a József Attila Színház következő évadában - mondta az InfoRádióban Nemcsák Károly. A színházigazgató jelezte, a bérletes nézők féláron nézhetik meg A csókos asszony című operettet.

Négy nagyszínházi bemutató

Az első bemutató szeptember 30-án lesz, a Légy jó mindhalálig musical változatát Hargitai Iván rendezi. November 11-én lesz a premierje a Csiszár Imre rendezte Filuména házassága című vígjátéknak – sorolta a József Attila Színház igazgatója.

„Decemberben újra bemutatónk lesz, Verebes István és Nemlaha György írásából készült előadás egy izgalmas feladat, hiszen a magyar történelem száz évét dolgozza fel zenében, táncban és prózában. Az első világháborútól napjainkig szól a történet.”

A negyedik nagyszínházi bemutató a Karenina, Anna, amelyet Telihay Péter rendez. A stúdiószínházban több bemutató is lesz – jegyezte meg Nemcsák Károly.

„Egy hagyományt elevenítettünk fel azzal, hogy az évad végén egy könnyedebb, zenés vígjátékot mutatunk be előbemutatóként.

A csókos asszony című operettet a bérletes vásárlóink 50 százalékos kedvezménnyel nézhetik meg ősztől.”

A színház a fiatalokra is gondol, a beavató sorozatban alapművek bemutatásával segíti az iskolások tanulmányait – mondta a színházigazgató.

„Ebben az évben a János vitézzel foglalkozunk majd.”

Színház és sakk

A következő évad utcabállal kezdődik, amelyen a sakk világnapját is ünneplik, a sakkszövetséggel együtt izgalmas programokat kínálnak a sakkszerető látogatóknak – mondta Nemcsák Károly.

„A művészvilágban sokan szeretnek sakkozni, a sakkozók közül pedig például Portisch Lajos nagyszerűen énekel.”

A színház épülete a Fővárosi Önkormányzat jóvoltából folyamatos megújul – mondta el a József Attila Színház igazgatója.

„A külső homlokzat és a stúdiószínház szigetelése is megtörténik nyáron.”

Szinte változatlan társulat

„Mészáros András lesz új szereplője az évadnak. Ugyanarra a 35-40 színészre épült a műsorpolitikánk, akik hosszú évek óta a József Attila Színház társulatát alkotják.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nemcsák Károly elárulta, hogy jön össze a színház és a sakk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást