Jubilál, majd bezár a Planetárium

InfoRádió
2017. május 12. 12:28
Most jubilál, azután heteken belül bezár a Planetárium. A rekonstrukcióra több terv is van.

Az intézmény gyerekek ezreit ismertette meg a csillagászat csodáival története során, de utolsó évei nem nevezhetők dicsőségesnek.

A létesítmény 2016 augusztusában egy heves esőzésben olyan súlyos károkat szenvedett, hogy le kellett zárni a látogatók elől. Az esővíz befolyt az épületbe és elektromos károkat okozott, életveszélyes helyzetet kialakítva. Másfél hónap után nyitottak újra, de csökkentett férőhellyel, mert nem volt pénz a károk végleges helyreállítására - mondta akkor az intézmény csillagásza az InfoRádiónak.

A tető teljes szigetelése sok millió forint lett volna, ehelyett a vendégfogadó helyiségeket belülről próbálták meg mennyezetre szerelt megoldással vízhatlanná tenni. "Ez komolyabb esőben átázik, de ezt a látogatók nem veszik észre,

a padlóra nem csorog a víz, mert úgy igyekeztek elvezetni, hogy ne legyen zavaró".

Az intézmény augusztus helyett most ünnepli negyvenedik születésnapját, de a folytatás korántsem lesz ünnepi. A honlapján közölt információk szerint június 17-én, szombaton még rendben megtartják a Süni és a csillagok, A Nap családja, a Csodálatos univerzum, Az égbolt csodái és A világűr meghódítása című előadásokat, aztán június 19-től már semmi nem lesz.

Nyáron vagy kora ősszel elvégzik a tetőszigetelést

- mondta a tulajdonos Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója, Piróth Eszter a Magyar Nemzetnek. Felidézte, két természeti csapás is érte a Planetáriumot az utóbbi években: a 2016-os nagy beázás előtt, 2015-ben szabályos hurrikán volt a Népligetben, és nagy fák dőltek a kupolát szegélyező, lapos tetős épületrészre. Több millió forintos kárt okoztak ugyanabban az évben az FTC-stadiontól (Groupama Aréna) kiszorított ultrák, akik agressziójukat az épületen élték ki, feltépve a lépcsőket, betörve a bejárati ajtót, összetörve a kamerákat.

"A tetőszigetelés végeztével szeretnénk újra kinyitni. A kupolán belüli berendezések működnek, ott nem volt beázás. Több előterjesztés is készült a teljes épület rekonstrukciójára. Nyilván ezek sorsától is függ, hogyan tudunk haladni" – közölte Piróth Eszter.