Fél évig úszhat a Dunán a különleges új szobor

InfoRádió
2017. május 12. 20:59
A Nemzetközi Duna Nap alkalmából június 29-én állítják fel Farkas Zsófia "Nagy halak emlékezete" nevű szoboregyüttesét, amely a Műegyetem rakparttal párhuzamosan a Duna vizének felszínén lesz ideiglenesen, fél évig látható.

"A Fővárosi Önkormányzat pályázatának lényege az volt, hogy eltérjünk a hagyományos szoborállítási formáktól, és a Dunára, a Műegyetem rakpart előtti partszakaszra egy ideiglenes installációt (szaknyelven szólva úszó műtárgyat) állíthassunk fel" - mondta el az InfoRádiónak Szerdahelyi Márk, a pályázat zsűrijének tagja, a Budapest Galéria köztéri művészeti alkotások osztályvezetője.

A halakra emlékeztető három stilizált forma északtól délre, egymástól egyenlő távolságra fognak lebegni a Duna felszínén. A tervekben szerepel az is, hogy bevonják őket valamilyen fluoreszkáló anyaggal, hogy éjszaka is láthatóak legyenek.

Az alakzatok folyómederhez való rögzítését szakemberek oldják meg.

Purhab halak

"Egy hegesztett acélváz-szerkezetre kerülnek a különböző méretű zárt szelvényeket, lágy rozsdamentes acél huzalok és acélháló segítségével. A vázba megfelelő pontokon bele kell hegeszteni a horgonykötél fogadóelemeinek gyökerét, és ballasztot is kell helyezni a megfelelő pontokra, hogy a szobrok a vízben a kívánt pozícióban maradjanak" - sorolta a szobor elkészítésének módját Szerdahelyi Márk.

Végül purhabot visznek a vázra, ami egy nagy szilárdságú, de könnyű testet alkot. Ezt a szobrász faragja vissza és csiszolja a megfelelő formájúra, majd pedig lefestik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fél évig úszhat a Dunán a különleges új szobor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást