eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Igen súlyos beteg Elton John

Igen súlyos beteg Elton John

Súlyos betegségre hivatkozva kénytelen volt lemondani áprilisi és májusi koncertjeit Elton John hétfőn éjjel.

A 70 éves brit világsztár nem lép fel The Million Dollar Piano (A millió dolláros zongora) című showjával Las Vegasban és Kaliforniában egy

"ártalmas és nem mindennapi bakteriális fertőzés" miatt.

A menedzsment közlése szerint Elton John "hosszabb időt" töltött kórházban, ahonnan két napja engedték haza. A brit művész Dél-Amerikában turnézott, Chiléből április 10-én már nagyon betegen repült vissza Londonba, ahol két napig intenzív osztályon is kezelték. Orvosai szerint a világsztárnak most pihennie kell.

A menedzsment közleménye arra nem tér ki, hogy pontosan milyen fertőzés támadta meg Elton John szervezetét, úgy fogalmaznak, hogy

a betegség "ritka és akár halálos" is lehet.

Az orvosok ugyanakkor bíznak Elton John teljes felépülésében.

A művész a tervek szerint június elején térhet vissza a színpadra Nagy-Britanniában.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×