Kiderült, Kanye West mennyi fizetett Presser Gáboréknak

InfoRádió
2017. április 3. 12:29
Százezer dollárban állapodott meg peren kívüli egyezségében Presser Gábor és Adamis Anna Kanye Westtel, amiért az amerikai zenész jogosulatlanul használta fel a Gyöngyhajú lány című szerzeményüket New slaves című számában - értesült a Blikk.

Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt, sajtóhírek szerint 2,5 millió dollárt követelt.

A hír megjelentése után Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak. A Blikk azonban most azt írja, West végül

100 ezer dollárt, azaz mintegy 29 millió forintot

fizetett, noha eredetileg 10 ezer dollárt ajánlott. 

A lap szerint ez az összeg még többfelé oszlik, felét a jogtulajdonos Hungaroton Records kapja, a másik fele pedig további két részre oszlik. Az egyik fele, 7,2 millió forint kerül a két dalszerzőhöz – Presserhez és Adamis Annához –, a másik fele pedig hét részre oszlik az előadók között. Az Omega énekese, Kóbor János úgy nyilatkozott, hogy "a számítás fedi a realitást".

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!