Szikora János folytathatja

InfoRádió / MTI
2017. március 24. 11:49
További öt évig a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója marad Szikora János, miután a város közgyűlése pénteki ülésén egyhangúlag támogatta az egyetlen pályázót.

A képviselő-testület ülésén a szavazást megelőzően Márton Roland (MSZP) azt mondta: miután a teátrum a megalapítását követően befogadó színházként működött több mint egy évszázadig, ezért ezt a jellegét erősítené.

Megjegyezte:

Szikora János színháza közönségre talált, az előadások sikerei és a nézőszámok is ezt igazolják.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester reagálásában kifejtette, hogy komoly város nincs komoly színházi társulat nélkül. Amennyiben Székesfehérvárt a legnagyobb magyar városok között akarják tudni, akkor az ország egyik legerősebb színházi társulatára van szükségük, amit fenn is tud tartani a város - tette hozzá.

A városvezető úgy vélte, olyan társulat jött létre az elmúlt években, amely a városnak rangot ad, annak brandjét erősíti.

Megemlítette, hogy öt évvel ezelőtt nagy vita volt a nézőszámmal kapcsolatban, mára ez is megszűnt, hiszen az elmúlt években drasztikus emelkedés történt.

A közgyűlés húsz igennel, tartózkodás és ellenszavazat nélkül választotta meg újabb öt esztendőre a Vörösmarty Színház igazgatójának Szikora Jánost.

Megbízatása augusztus 1-jétől 2022. július 31-ig tart.

A szavazást követően a testület előtt elmondott beszédében Szikora János felidézte az öt évvel ezelőtti döntés pillanatát. Úgy fogalmazott: "éreztem, az a döntés éveket jelent számomra, eldönti sorsomat, további életem alakulását".

A célja akkor az volt, hogy "megérintse" egy város szívét, de az ehhez vezető utat magának kellett megtalálni és tudta, ha célt téveszt, a bizalom szertefoszlik. Azt mondta, most nyugodt volt, mert érezte, nem tévesztette el az utat.

Az igazgató kiemelte, hogy

a cél továbbra is ugyanaz: "eljutni az emberek szívéhez és olyan színházat csinálni, amely örömet okoz a közönségnek".

Az önkormányzat kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban Szikora Jánost meghallgatta az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény előírásai szerint létrehozott szakmai bizottság, amely ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta a jelöltet.

Az önkormányzat március 9-én azt közölte az MTI-vel, hogy a határidőig egyetlen pályázat érkezett a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói tisztségére, a jelenlegi direktor, Szikora János pályázott, akinek jelenlegi megbízatása július 31-én jár le.

Szikora Jánost 2012. május 11-én választották meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójává: a posztra az első pályázat eredménytelen volt, a másodikon tíz jelölt közül nyert.