Költöznek a muzeális repülők - olyat láthat, amit eddig soha

InfoRádió
2017. március 24. 08:24
Hamarosan új helyen fogadja a látogatókat a budapesti repülőmúzeum. Az Aeropark csupán métereket költözik, de azt ígérik: már messziről pazar látvány lesz a közelben járó autósoknak is.

Még látványosabb helyen, a 4-es főúthoz közelebb sorakoznak majd fel azok a muzeális repülőgépek, amelyek a magyar repüléstörténetnek állítanak emléket Ferihegyen.

Az Aeroparkot működtető Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) és a Közlekedési Múzeum tájékoztatása szerint a népszerű kiállítóhely a repülőtér fejlesztése miatt költözik új helyre, ahol sokkal színvonalasabb és nagyobb szabadtéri kiállítóteret kap a korábbinál.

Bizonyos forgalmi helyzetekben akár

közvetlenül a látogatók feje fölött repülnek majd át kis magasságban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 31L futópályáját megközelítő repülőgépek,

és idén nyáron számos tartalmi újítás is várja a látogatókat.

Somogyi-Tóth Gábor, az LKK ügyvezetője elmondta: BKK buszmegállót és az Aeroparkhoz vezető gyalogutat építenek, vadonatúj könnyűszerkezetes épületeket emelnek, a látogatók számára ingyenes parkolót alakítanak ki, de a Reptérlátogatás programra induló buszok is külön szilárd burkolatú buszfordulót és megállóhelyeket kapnak.

A fejlesztés soránszimulátor, új kávézó, jól felszerelt repülős ajándékbolt létesül, és a tervek között szerepel egy, a légiforgalmi irányítást bemutató tárlat is.

Minden kiállított repülőgép négy-négy irányból külön intenzív megvilágítást kap, mely a repülőtér felé forduló M4 felüljáróról impozáns látvány lesz.

A folyamatban lévő repülőgép-felújítások zavartalanul folytatódnak, az ingyenesen kipróbálható kisgépes szimulátor pedig saját helyiséget kap.

Az Aeropark az új kiállítóhelyen várhatóan 2017. májusától fogadja a látogatókat.

A parkban kiállított gépek többségének tulajdonosa, a Közlekedési Múzeum szoros szakmai felügyelete mellett zajlik majd a költözés. Zsigmond Gábor, az intézmény főigazgató-helyettese kiemelte, hogy bár csak a szomszédos telekre kell áttelepíteni a gépeket és eszközöket, az évtizedek óta egy helyben álló masinák mozgatása különös gondosságot és előkészítést igényel.

A költözés idején is nyitva

Az LKK tájékoztatása szerint a reptérlátogatások vendégei az átmeneti időszakban sem maradnak pilótafülke-látogatás nélkül.

A reptéri túrák új állomása lesz a műszaki előtéren parkoló L-410-es repülőgép, amely korábban a mentőszolgálat kötelekében repült: megtekinthető lesz a fedélzet, és a pilótafülke is kipróbálható.

Emellett –

kizárólag a költözés ideje alatt – a túrák részévé válik a felújítás alatt álló, jelenleg lezárt 1-es (13R/31L) fel- és leszállópálya,

ahol a látogatók látványos fotókat is készíthetnek a földetérési zónáról. Erre csak különleges alkalmakkor nyílt lehetőség.

A két új megállóhely azoknak is érdekes és izgalmas lehet, akik korábban már részt vettek reptérlátogatáson.

A március 30-tól a találkozási pont és a pénztár az eddigi helyszíntől mintegy 200 méterrel távolabbra, a Holiday Parking bejárata elé kerül. Innen indulnak majd és ide érkeznek a reptérlátogatást bonyolító autóbuszok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!