Életre nevelő mesepontok létesülhetnek

Infostart
2017. március 23. 08:39
Országos hálózattá bővül a Mesemúzeum. Uniós pénzből 1,2 milliárd forintot szán a kormány a mesepontok kiépítésére. A pályázatokat március 27-étől várják - mondta el a Petőfi Irodalmi Múzeum Mesemúzeumának szakmai vezetője.

Már öt éve működik a Mesemúzeum a Tabánban a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként az I. kerületi Önkormányzattal közös fenntartásban – mondta el Helmich Katalin. A Mesemúzeum szakmai vezetője jelezte, az intézmény pedagógiai célja az iskolai oktatás kiegészítése, elsősorban az érzelmi nevelés, az együttműködésre való készség fejlesztése.

„Erre nagyon alkalmasak azok az

üzenetek, amelyeket a népmesék hordoznak.

Közöttük rengeteg aktuálisan is követendő érték és norma van.”

Helmich Katalin felidézte, Kányádi Sándor, aki életre hívta a múzeumot, úgy vélte,

a mese és a gyerekek is nagyon fontosak, ezt a kettőt össze is kell kötni,

de abba, hogy a XXI. században ezt hogyan történjen, nem is szólna bele, mert már túl öreg.

„Ez a mindennapos feladatunk és kihívás, aminek boldogan teszünk eleget, hogy a gyerekek számára élővé tegyük a meséket és a bennük megjelenő motívumokat, szimbólumokat, amelyek

az életre nevelnek.”

Nem franchise, nem klónok, a sajátosságra épülnek

Az országos NépmesePontok többek között műhelyfoglalkozások, művészeti alkotócsoportok, élőszavas mesemondás, kompetenciafejlesztő táborok, mesemondó, meseíró és meseillusztrációs versenyek, de az egész család részvételét biztosító programok megvalósulását is lehetővé teszik, a projekt támogatja továbbá szakemberek képzését, továbbképzését is – mondta el a sajtótájékoztatón az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. Schanda Tamás beszámolója szerint erre a célra a kormány csaknem 1,2 milliárd forintot különített el, egy-egy intézmény 30 millió és 80 millió forint közötti összegre pályázhat március 27-től; a projekt végrehajtási ideje 36 hónap.

A pályázatok szakmai felügyelője a Hagyományok Háza, amely tíz éve foglalkozik azzal, hogy az élőszavas mesemondás tradícióit, technikáit tanítsa, és az érintettek bevonásával kidolgoztak egy népmese programot is – mondta el Kelemen László, az intézmény főigazgatója. A Mesemúzeum munkatársai szívesen tapasztalataikkal segítik az érdeklődőket – tette hozzá Helmich Katalin.

„A hálózat nem klónokat alakít ki, hanem az adott település sajátosságaira épít.”

Bár a mese szóbeli műfaj, számos más művészeti ág kapcsolódhat hozzá, ezért ha például egy bábszínház pályázik, akkor az lesz az alappillér, ami köré a programok szerveződhetnek – mondta a Mesemúzeum szakmai vezetője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Életre nevelő mesepontok létesülhetnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást