eur:
393.93
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Ez történt a Filharmonikusoknál Kocsis Zoltán halála után

Ez történt a Filharmonikusoknál Kocsis Zoltán halála után

A Magyar Rádió Együtteseinek ügyvezetőjét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar korábbi főigazgatóját kérdeztük a filharmonikusok élén történt változásokról és új feladatairól.

Március 15-től a Magyar Rádió Együtteseiért felel ügyvezetőként Kovács Géza, aki 22 évig dolgozott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatójaként, amelyből 20-at már Kocsis Zoltánnal karöltve vittek végig. Most elölről kezdheti az építkezést a Magyar Rádió utóbbi években hányattatott sorsú együtteseinél. Azt mondja: Kocsis Zoltán halála után egyértelmű volt számára, hogy a nemzetközileg legmagasabb szinten jegyzett Eötvös Pétert érdemes kinevezni zeneigazgatónak, s

bár a döntés joga papíron őt illette, végül mégsem ő döntött.

Egyeztetett az állami tulajdonú társaság tulajdonosi jogát gyakorló minisztériummal is, és azután megkereste Eötvöst.

"Elképesztő volt látni, ahogy a Nemzeti Filharmonikusok miatt a szemem láttára huzigálta ki a programokat a következő évekből a berlini, New York-i filharmonikusokkal vagy a Konzertgebau zenekarral, de közben felrajzolódott előttem egy nagyszerű új időszak a magyar filharmonikusokkal" - mondta Kovács Géza.

"Eötvös úgy gondolta, hogy 2018 őszétől teljes mellszélességgel beleveti magát a velünk való közös munkába, és nagyon jelentős programokat rendelt alá ennek az együttműködésnek. De valamikor néhány héttel később december táján hírét vettem, hogy másfajta elképzelések is vannak, és végül ezek egy-két héttel ezelőtt nyilvánossá is váltak. Amikor Balog Zoltán miniszter és Hoppál Péter államtitkár látogatást tett a Filharmonikusok vezetőségénél, elmondták: a kormányzat is magától értetődőnek tartotta Eötvös Pétert a filharmonikusok élén. Ám átgondolva sok más szempontot, úgy vélték, hogy a mostani kétmilliárd forintos, páratlan költségvetési támogatással egy új periódus indulhat el. És ha a Kocsis Zoltán nevével fémjelzett időszakot fényes korszakként tartjuk számon, akkor szeretnék, ha egy újabb húszéves fényes periódus kezdődhetne el. Ám úgy gondolták, Eötvös Péternek koránál fogva, illetve az általa vállalt terhek mellett - vagyis hogy a BMC mellett felépülő kortárs operának ő lenne a művészeti igazgatója - sok lenne ez a feladat, és így esett a választás Hamar Zsoltra".

Kovács Géza szerint ebből is következett az ő személyes döntése.

Úgy gondolta, hogy egyrészt át kell adnia a helyet valaki másnak, aki az életkoránál fogva az ő valamikori székéből segíteni tudja a következő két évtizedet, másrészt hogy ne terhelje az ő a furcsa, személyi elkötelezettsége az új zeneigazgatóval való kapcsolatot.

"Így javasoltam magam helyére Herboly Domonkost, akit már évekkel ezelőtt lehetséges utódomként szemeltem ki. Ő a debreceni filharmonikusoknak volt évekig nagyszerű igazgatója, az elmúlt hét évben pedig az Örkény Színház gazdasági igazgatója, és nem mellesleg a miniszter mellett működő zeneművészeti bizottságnak is nélkülözhetetlen tagja volt. Magam helyett őt javasoltam Balog miniszter úrnak - mondanom sem kell, hogy rettenetes szomorúsággal, mert életem több mint harmadát töltöttem a filharmonikusoknál. Keresztapjuk is vagyok, hiszen a nevet is én javasoltam annak idején régi pályázatomban."

Mindezek mellett szinte baráti, szoros emberi kapcsolat fűzi majdhogynem az összes, több mint 200 emberhez, aki a filharmonikusoknál dolgozik. "De úgy tűnik, hogy az égben másként írták meg a sorsomban ezt a néhány oldalt"- mondta a szakember.

"Könnyes szemmel, de Herboly Domonkos miatt teljes nyugalommal adom át a stafétát, és el nem múló szeretettel gondolok a Nemzeti Filharmonikusokra, miközben rendkívül inspirál, hogy majdhogynem ugyanazt a munkát kell elvégeznem a rádió zenei együtteseinél, ami rám várt 22 éve, amikor az akkori állami hangversenyzenekar és filharmónia recsegő-ropogó félig-meddig romjain kellett felépíteni azt, amire már egy ideje joggal lehet büszke az egész ország."

A Magyar Rádió egész kiváló együttesei, amelyek éveken át a magyar zene reprezentánsai voltak, az elmúlt 10-15 évben mostohasorba kerültek. "A média átalakulása, a rádió korábbi vezetőségének - számomra nem rokonszenves - lépései, és a megalakult hatalmas szervezet, az MTVA-n belüli útkeresés vezetett oda, hogy majdhogynem menedzsment nélkül, szinte alig létezve a "kommunikációs térben" működnek ezek a valóban kiváló együttesek, a szimfonikus zenekar, a vegyes kar és a gyermekkar. Számomra nagy kihívás, hogy megteremtsem azokat a feltételeket, amelyek segítségével ismét a világ legjobbjai között tartják őket nyilván. Most is ott lennének, ha tudnának róluk a világban."

Mint mondta, nagy bátorítást ad neki, hogy tavaly Kocsis Zoltán, valamint Vásáry Tamás, Kovács János és mások a kormányhoz fordultak felháborodott levelekben, és követelték, hogy a Magyar Rádió Együtteseit segítse a kormány, és ne hagyja elveszni. Ezt meg is hallgatták, és egy jelentős összeget folyósítottak azonnal a zenei együtteseknek. Ennek a megújulásnak a jegyében nevezték ki január 1-jével Herboly Domonkost, nem tudván, hogy milyen helyzet alakul ki néhány hét múltán.

"Ily módon én nagyon nyugodt vagyok, és annak különösen örültem, hogy Balog Zoltán miniszter azonnal megértette a helyzetet. Egyrészt azt, hogy miért nem folytathatom itt tovább, még ha meg is szakad a szívem, illetve azt, - és ezt nem én mondtam, hanem ő -, hogy hiba lenne veszni hagyni azokat a tapasztalatokat, amiket negyven év alatt a pályámon összegyűjtettem itthon és külföldön. A folyamat ezért nagyon gyorsan le is zajlott, a miniszter egyeztetett mindenkivel, és legnagyobb meglepetésemre elmúlt kedden közölte, hogy március 15-ével megtörténik a csere. Azóta a meglepetéséből alig eszmélő Domonkossal - mert sok mindenre számított, csak arra nem, hogy az MTVA-hoz szegődése után néhány héttel ilyen feladat vár rá - szóval azóta egyfolytában egyeztetünk, és azt gondolom, példás, ahogy egymás munkáját a magunk eszközeivel segítjük."

Kovács Géza végül közölte:

csak abban reménykedik, hogy Herboly Domonkos is legalább 22 évet szolgál a filharmonikusoknál,

és az ugyanolyan ragyogó lesz, mint amit most Kocsis Zoltán halálával kénytelenek voltak lezárni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×