Bodor Pál 1930 július 28-án született Budapesten. Az irodalmár 1936 és 1983 között Romániában élt, 1946-ban Temesváron a Gaudeamus című diáklap szerkesztője volt, majd a Magyar Népi Szövetség bukaresti lapja, a Romániai Magyar Szó munkatársaként dolgozott 1947-48-ban. Kolozsvárott 1951-ig az Igazság, 1951-től 1967-ig az Utunk munkatársa volt.
Ezt követően 1967 és 1969 között a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályának főszerkesztője, majd a Kriterion Kiadó főszerkesztője volt.
Bodor 1970-től a bukaresti rádió és tv német és magyar műsorainak főszerkesztőjeként dolgozott, ám 1979-ben lemondott tisztségéről; 1982-ig az Előre munkatársaként, riporterként dolgozott.
Az irodalmár 1983-tól Budapesten élt, a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott és Diurnus álnéven önálló rovata volt, majd 1991 és 1994 között a Népszabadság főmunkatársaként tevékenykedett
Elnökségi tagja volt 1989-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ), illetve 1991 és 1993 között a szervezet elnöki, majd 1993-tól 1998-ig az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának elnöki tisztét látta el.
Főbb művei: (Magyarországon): Kék folt (kisregény, 1981), Svájci villa (regény, 1985), Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven (regény, 1986), Az olvasás ihlete (esszék, 1988), Hazába kiáltott szó (publicisztika, 1989), Hogyan kell kastélyt építeni? (három kisregény, 1989), A hisztéria szükségállapota (1990), Erdélyi portrék (1991), A kíváncsiság mestersége (1999), Búcsúlevél nincs (2006).
Romániában megkapta az írószövetség költészeti díját (1969), Magyarországon Déry Tibor-díjjal (1988), Opus-díjjal (1989), Fehér Rózsa-díjjal (1993), Szabó Zoltán-emlékdíjjal (1994), Demény Pál-emlékéremmel (1994), Aranytollal (1996), Kisebbségekért Díjjal (1996), Magyar Lajos-díjjal (1997), Pulitzer-emlékdíjjal (1999), Szabad Sajtó-díjjal (2003), Hazám-díjjal (2005), Táncsics Mihály-díjjal (2009) és a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti- és Középkeresztjével ismerték el tevékenységét.
