Botrányba fulladt a spanyol dalválogató

InfoRádió / MTI
2017. február 13. 22:51
Bekiabálásokkal tiltakozott a zsűri döntése ellen és kifütyülte a tévéstúdió közönsége azt a 20 éves énekest, aki Spanyolországot képviselheti a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben.

A spanyol közszolgálati televízió hétvégi élő műsorában öt finalista közül választották ki a győztest, azonban az első helyen szavazategyenlőség alakult ki két énekes között.

A zsűri végül Manel Navarrónak kedvezett annak ellenére, hogy a közönség kedvence a másik előadó, Mirela volt.

Az idén életbe lépett új szabályok szerint döntetlen szavazat esetén a zsűri választ a két énekes közül, míg korábban ebben a helyzetben a közönség szava számított.

A nyertes kihirdetése után a második helyen végző Mirela rajongói zúgolódni kezdtek, hangosan tiltakoztak, fütyültek és bundát kiabáltak. A győztes erre bemutatott a közönségnek.

Az adás után az egyik rajongó zaklatta Xavi Martínezt, a zsűri egyik tagját, azzal vádolva, hogy személyes döntést hozott, mert barátja a nyertes énekesnek.

Az indulatok tovább forrtak a műsor után is a különböző internetes fórumokon, ahol a döntést néhányan úgy értékelték, mint a lemezipar győzelmét a közönség felett.