Filmesek: Magyarország a top3-ban

Infostart
2017. február 7. 21:03
A magyar filmtámogatás jól működik és hazánk a filmkészítők kedvenc helyszínei közé verekedte magát.

Évi 6-8 magyar film készül és azok a fesztiválokon szép sikereket érnek el - mondta el Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Magyar Nemzeti Filmalap keddi budapesti háttérbeszélgetésén. A filmipar az egyedüli, amely rövid távon is kimutatható profitot termel azon területek közül, amelyek támogathatók a társaságiadó-visszatérítésekből (tao). Az egyetlen probléma a szakemberhiány Andy Vajna szerint. A filmalap tavaly képzési pályázatot írt ki a helyzet javítása érdekében, az első képzések már el is indultak. A filmalap a jövőben saját iskola létrehozását is tervezi.

Sok összetevője van annak, hogy az ország filmes központ lett. A 25%-os közvetett tao-támogatás, az építészet és a helyszínek komoly vonzerőt jelentenek, és ezek ügyintézését is megkönnyítették - sorolta Havas Ágnes, a filmalap vezetője.

Az OrienTax adótanácsadó cég és a Candole Partners tanácsadó cég által készített felmérés szerint 16 év alatt a filmipar teljes bevétele több mint 20-szorosára nőtt - 2004-ben ez az összeg mindössze 3 milliárd forint volt - és 2017-ben az előzetes becslések szerint rekordösszegű, akár 100 milliárd forint feletti forgalom is várható.

Az OrienTax, zömében kelet-európai országokat érintő felmérése szerint a magyarhoz ár-érték arányban hasonló helyszínek közül Írország, Magyarország és Csehország vonzza leginkább a külföldi filmes produkciókat.

Radnai Károly, az OrienTax szakértője szerint ha 1000 forintot áldozunk a filmiparra, akkor 1248 forint bevétel keletkezik, ezért ezt a folyamatot érdemes fenntartani és segíteni. Magyarországon egyébként közvetve mintegy 10 ezer ember dolgozik a filmiparban.