Taroltak az ötvenesek a Costa-díjátadón

InfoRádió
2017. január 4. 14:44
Soha nem késő elkezdeni - legalábbis ezt bizonyítja a kedd éjszaka kihirdetett Costa-díjasok listája, Nagy-Britannia egyik legnagyobb presztízsű irodalmi díjkiosztóján ugyanis taroltak a bébibumm generáció képviselői - számol be a könyvesblog.hu.

A portál cikkében emlékeztet arra, hogy a Costa az Egyesült Királyságban és Írországban élő írókat díjazza. A szokásokhoz híven idén is öt kategóriában hirdettek győztest - regény, első könyv, gyerekkönyv, vers, életrajz -, és január 31-én közülük választják ki azt az egyet, amely elnyeri a Costa Év Könyve Díjat, és a vele járó harmincezer fontot. A kategóriagyőztesek most ötezer fonttal lettek gazdagabbak.

Az elsőkönyvesek között Francis Spufford (52) lett a legjobb, akinek Golden Hill című regénye a 18. századi New Yorkba kalauzol. A zsűri szerint Spufford merész, pezsdítően új hangot ütött meg a szépirodalomban, a szerző pedig a Guardiannek elmondta, hogy eddig csupán a gyávaság tartotta vissza attól, hogy kipróbálja magát a fikció területén is, holott más műfajokban - tudományos, politikai, teológiai, történelmi írásokkal - korábban már több díjat is nyert.

Az életrajzi kategóriában Keggie Carew (59) kapta a Costát, aki Dadland című művében saját apja élettörténetét írta meg: Tom Carew a második világháború idején egy elitegység tagja volt, Franciaországban és Burmában az ellenséges vonalak mögött harcolt. A könyv alapját képező dokumentumokat Keggie Carew 2004-ben találta meg az apja padlásán, később módszeres kutatásba fogott, és az így szerzett információk, valamint saját személyes élményei birtokában már biztos volt benne, hogy egy rendkívüli történet kell majd elmesélnie. Utóbbi nem is volt annyira egyszerű, a munka ugyanis évekig tartott, egy adott ponton pedig a komplett első vázlatot a kukába dobta. Amikor arról kérdezték, mit tanácsolna azoknak, akik az írással szeretnének foglalkozni, ezt mondta: "Ne tegyék! Kész pokol!"

A legidősebb díjazott az ír Sebastian Barry (61) volt, ő Days Without End című kötetével nyerte el a legjobb regénynek járó Costát. A sztori szerint egy ír és egy amerikai tizenhét éves fiú az 1850-es évek közepén az amerikai hadsereg katonája lesz, és mire egyet néznek, az indián háborúk és az amerikai polgárháború kellős közepén találják magukat. Barrynek nem ez az első Costa-díja, The Secret Scripture című kötetével 2008-ban már elnyerte a Costa Év Könyve elismerést. Novemberben, amikor kiderült, hogy új regénye rövidlistára került, azt mondta: a jelölés mindig hatalmas meglepetés, akkor is, ha az ember már a hatvanas éveit tapossa.

A gyerekkönyvek közül idén Brian Conaghan The Bombs That Brought Us Together című kötetét tartotta a legjobbnak a zsűri. Brian Conaghan a maga 45 évével a legfiatalabb az idei díjazottak között, írói karrierje ugyanakkor neki se indult egyszerűen: 2014-ben megjelent When Mr Dog Bites című könyvét például kétszázszor utasították vissza; a könyv utóbb a Carnegie-éremre jelölt könyvek rövidlistáján landolt. Új regénye két olyan fiú barátságáról szól, akiket a körülmények mind-mind arra predesztinálnának, hogy ellenségek legyenek.

A Costa költészeti díját idén Alice Oswald (50) Falling Awake című kötete nyerte el, melyről a zsűri csak ennyit mondott: "Mindannyiunkat lenyűgözött ez a könyv - kérem, olvassák el!"