1956. december 8-án délelőtt pufajkások és szovjet katonák perceken keresztül, válogatás nélkül lőtték az előző éjszaka elhurcolt munkások kiszabadítására összegyűlt fegyvertelen tömeget és járókelőket a város központjában. A halálos áldozatok számát 47 és 131 közé teszik.
A film alkotója elmondta, két történet jellemzi jól, miért fontos, hogy a filmben túlélők is megszólalnak. Az egyikük ugyan nem kapott találatot, de két rokona is kint volt a tüntetésen. A húga a tüntetők, a bátyja pedig a pufajkások között. A lánytestvért halálos találat érte. Nem tudni, hogy a testvére ölte-e meg, de az biztos, hogy lőtte a tömeget – tette hozzá Matúz Gábor.
„A másik ok, amiért fontosak a film dokumentarista részei, hogy a lövöldözés színhelyétől 200 méterre van egy pici domb, ahol Salgótarján fő plébániatemploma van. Fél tizenkettőkor egyszerre kezdődött a mise és a lövöldözés. Erre szokás mondani, ha megkérnek, hogy ilyet írjak a forgatókönyvbe, visszautasítanám, mert annyira direkt és didaktikus lenne, az élet pedig megírta ezt helyettünk. Egy idős pap meséli el a történetet, aki akkor orgonált a templomban.”
A játékfilmes vonal történetének születéséről Matúz Gábor azt a mondatot idézte, amelyet Sztálinhoz köt: „egy ember halála tragédia, egy millióé pedig statisztika.” A rendező hozzátette, ez így van, nem nagyon tudunk mit kezdeni a nagy számokkal, nehéz elképzelni, mennyi egymilliárd forint, száz vagy kétszáz halott. Jobban megérint, ha személyre bontva látjuk a történetet – tette hozzá a rendező.
„Kiválasztottunk három fő szereplőcsoportot: a gyilkosokét, az áldozatokét és a segítőkét. Nem bonyolult jellemfejlődésekről és karakterábrázolásokról van szó, hanem szeretnénk megjeleníteni, milyen hármas lábon állt ez a történet a mi megközelítésünkben akkor, 1956. december 8-án” - mondta Matúz Gábor.