eur:
394.33
usd:
364.89
bux:
65446.78
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum

Elkészültek a funkcionálisan letisztult tervek a Ligetben épülő új Néprajzi Múzeumról. Az intézmény főigazgatója egy háttérbeszélgetésen ismertette a négy szintes épületek tereit, és azok hasznosítását. Kemecsi Lajos elmondta: remek ütemben haladnak a tervezéssel, hiszen a teljes kiviteli tervet csak 2017 végére kell elkészíteni.

Gyerekmúzeum, könyvtár, látványtár, mozi – többek között ezek is helyet kapnak majd az új Néprajzi Múzeum négy szintes épületegyüttesében. Kemecsi Lajos, az intézmény főigazgatója elmondta: újabb munkaközi tervek készültek el nemrég. Ezek már tükrözik a szakmai elképzeléseiket.

Ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum

„Most azt lehet mondani, hogy funkcionálisan letisztult a terv, nagyon jó lett a ház, minden igényünk megjelenik benne. A tervezés hosszú folyamat, most zajlik például a gépészeti pontosítás. Igazából a teljes kiviteli terv majd csak 2017 végére kell, hogy elkészüljön. Tehát nagyon időben vagyunk” - mondta az intézmény főigazgatója.

A múzeum az Ötvenhatosok terén, az emlékműtől nem messze helyezkedik majd el, a ma még parkolóként működő területen.

A tervpályázatot a Napur Architect Kft. által vezetett konzorcium nyerte meg, és Kemecsi Lajos azt mondta: kiváló az együttműködés a múzeum szakemberei és a tervezők között.

Az új épület a jelenleginél jóval nagyobb kiállítóterekkel rendelkezik majd, az állandó kiállítás mintegy 2500 négyzetméteren kap majd helyet, az időszaki tárlatok pedig 5 különböző térben, csaknem 3000 négyzetméteren helyezkednek majd el.

Kemecsi Lajos hangsúlyozta: zöld felületekkel, teraszokkal, kávézókkal egy élettel teli teret képzel el, ahol minden nap lesz valamilyen program. A moziterem, a gyerekek számára tervezett interaktív múzeum és az épületbe helyezett Liget látogatóközpont egyaránt ezt szolgálja.

A főigazgató hozzátette: a pinceszintre tervezett látványraktár lehetőséget nyújt majd a múzeum csaknem 35 ezres kerámia-gyűjteményének bemutatására – s ehhez még jegyet sem kell majd váltani.

Kemecsi Lajos megjegyezte: nagy hangsúlyt fektetnek majd az oktatásra – ennek megfelelően alakították ki a tereket, a különböző múzeumpedagógiai foglalkozások mellett a gyerekmúzeum egyik terme például éjszakai látogatásra nyújt majd lehetőséget - osztálykirándulások alkalmával.

A főigazgató elmondta: jövő év végén zár be jelenlegi helyén a Néprajzi Múzeum, addig még két nagyszabású tárlatot terveznek: márciusban egy Lábbeli kiállítást, illetve jövőre is itt lesz a World Press Foto kiállítás.

Ezt követően már szükség lesz a földszinti terekre is a költözés előkészületeihez, így a nagyközönségnek 2019 augusztusáig, az új múzeum megnyitásáig kell majd várnia. A köztes időszakban külső helyszíneken azért lesznek kiállítások a múzeum gyűjteményéből.

Ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×